Eltelt pár hét az amerikai út óta. Az élmények kezdenek letisztulni, az álomkategóriából kezdünk feleszmélni. Eddig a nagy, általános dolgok fogalmazódtak meg bennem, mára már elő-előtörnek az apró részletek. Legfőképpen azok, amik jelentősen eltérnek az itthoni szokásoktól.
Az autók hatalmasak. Kicsit olyan érzés, mintha a mi autóinkba még pumpáltak volna egy kis levegőt és ettől kipattant volna az oldaluk. Az itthon megszokott nagy vagy luxuskategóriás autók ott mintha eltörpültek volna. Elvétve akadt csak belőlük.
Az utak is hatalmasak. Nem csak végtelenül hosszúnak tűnnek, de igen meglepő, hogy a várost is 2x3 sávos út szeli át. És ebből nem csak egy van, hanem keresztbe-kasba, minden irányba.
Sokszor nagy, széles zöldövezet választja el a pálya két irányát, még véletlen esélyt sem adva az esetleges frontális ütközésnek.
Az autópályán - ami egyébként mindenhol ingyenes, és talán nem is autópályának hívják -, a 110km/h sebességhatár majdhogynem lassúnak tűnik azokhoz a hatalmas teljesítményű autókhoz képest, de a városban a 80km/h már igen lendületes. Ha be akarsz sorolni a 3 sávos útra, igen csak ki kell használnod az autód gyorsulását, különben dekkolhatsz ott egy darabig.
A közlekedésnek dinamikája van. Mindenki nyugodtan közlekedik. Nincs kirívó száguldozó és nincs lassan totyogó sem, aki feltartaná a forgalmat. Egyes helyeken még mininum sebességhatár is van.
Ha 110km/h-val mehetsz, akkor tuti, hogy mindenki 100 és 120 között közlekedik. Kivéve a kamionok. :) Na, ők nem lassúak, az már biztos.
Olvastunk róla, de Franky-ék is felhívták a figyelmünket, hogy a kressz szerint is engedélyezett piros lámpánál jobbra kanyarodni.
De mikor a belvárosba a 3 sávos útnál állsz a piros lámpánál a balra kanyarodó sávban és mögötted ledudálnak, na az több, mint meglepő.
Most mi legyen? Kanyarodjunk? Némi tanakodás után elindultunk és azon már meg sem lepődtünk, hogy mindenki átjött mögöttünk.
Hogy ez írott, vagy íratlan szabály, máig sem tudom, de hogy ott bevett szokás, az egyszer biztos.
Az itt töltött idő alatt dugóba szerencsére nem kerültünk, de azt mondják ha van, akkor az akár több óra kényszerpihenő.
Összességében a közlekedés nagyon lendületes. Az autópályán nincs jobbra tartás, sőt van, mikor a kamionokat a táblák a belső sávba terelik, nem igazán jöttünk rá, miért. Legkézenfekvőbb talán az, hogy ne zavarják a kihajtásban a többi autóst. Van benne logika.
Ha útépítés miatt elterelés van, akkor a táblák már jó előre figyelmeztetnek, hogy be kell sorolnod. Az autósok pedig meglepő módon hisznek a tábláknak és szinte azonnal elkezdenek besorolni, nem várják meg, míg szabad szemmel is meggyőződnek a lezárás tényéről. Így lassul ugyan a forgalom, de nem áll meg, nem dugul be.
Az autópályák melletti pihenők rendkívül tiszták és rendezettek. Mosdóval, étel- és italautomatákkal, parkkal, kutyafuttatóval, játszótérrel és grillezőhellyel. Ja, és állandó takarító személyzettel.
Itt akár több órát is kényelmesen eltölthetne az ember úgy, hogy nem unatkozik.
Az első napokban majd' megfagytam. Hiába volt több, mint 30 fok, én bizony fáztam. Ez a rengeteg légkondinak köszönhető. Mindössze annyit tartózkodnak a napon, a levegőn, míg elsétálnak - természetesen a lehető legrövidebb úton - a jéghideg autóból a jéghideg épületbe, majd vissza. Ezen kívül szinte egy lélek sincs az utcán.
Egyik este elmentem kicsit sétálni, és úgy éreztem magam, mint egy kakukktojás.
Itt valóban igaz az is, hogy a gyalogos az első. Még legalább 5 méterre voltam egy kisebb, lámpa nélküli kereszteződéstől, de az autó már megállt, hogy átengedjen. Tisztára kellemetlenül éreztem magam, szedtem is a lábaimat.
Az épületek szolidan vannak feliratozva, ezért mikor a GPS szerint megálltunk a bevásárlóközpont pakolójába, nem is hittem el, hogy jó helyen járunk.
Belépve azonban már nem voltak kétségeim. Troy-ba, ebbe a kb. 80.000 fős kisvárosba 3 emeletes épületben szinte minden márka felsorakozik.
Alsó szinten a legdrágábbak, középen a középkategóriásak, a legfelső emeleten az olcsóbb boltok. Természetesen szökőkúttal, sok-sok mozgólépcsővel, lifttel, legfelül éttermekkel.
Ha esetleg mégse találnád meg, amit keresel, akkor az épületen belül egy üvegfalú hídon átmehetsz - akár mozgó járdán is - a 2x3 sávos út felett a másik épületbe, ahol két szinten folytatódik a pompa. Szép és elegáns.
Itt két meglepő dolog érdemel megemlítést.
Mivel túl korán érkeztünk, hisz nem 9 órakor, hanem 10-kor nyitnak az üzletek, ezért szemtanúja voltunk egy igen érdekes jelenségnek. Főleg idősebb emberek tréningruhában és edzőcipőben modern, mindenfélét számláló kütyükkel felszerelkezve menetetek az épületben. Fel-le, keresztbe-kasba, át és vissza, ki gyorsabban, ki lassabban nyilván a saját tempójához és teherbírásához igazodva rótta a köröket a légkondis helyiségben.
A boltok zárva, egy-két takarító személyzet végzi még a dolgát, lézengő túristák (ezek vagyunk mi :) és a tréningező idősek. Elsőre igen meglepő, de nagyon barátságos látvány. Meg lehet szokni.
A másik, ami mellett nem tudok szó nélkül elmenni, az a mosdó. Hozzáteszem, nyitás előtt voltunk, de abból kiindulva, hogy az út szélén is folyamatos a takarítás, akkor itt is feltételezem.
Csak lássuk sorba: befelé menet csomagmegörző fakkok a falba építve, pénzautomata, beljebb érve 2 ivókút kétféle magasságban hogy a gyereket se kelljen felemelni hozzá, a mosdó hatalmas és rendkívül elegáns. A wc felett ráhelyezhető papíradagoló, automata wc-lehúzó és szükség esetén 25 centért tampon- és óvszerautomata (bocs, női mosdóba voltam)
Luxus a pláza mosdójában!
Akár merre is jártunk, sehol egy eldobott szemét. Mondjuk igen nehéz volna akár az utcán is úgy eldobni valamit, hogy az ne egy kukába landoljon, mert abból rengeteg van. Az autópálya pihenőjénél például kb. 20 méterenként vannak kihelyezve, de a jégcsarnok várótermébe is legalább 5-6 db van.
Apropó, jégcsarnok.
Érdekes élmény volt a várakozó gyerekek kezében Rubik kockát megpillantani. Az egyik fiú pikk-pakk kirakta, nekem a mai napig sem megy :(
A várakozó szülők pedig előszeretettel teszik le és hagyják magukra értékeiket.
Egyik apukát a nagy szurkolásba nyilván zavarta a zsebében lapuló bankkártyája, pénze, telefonja, kocsikulcsa, mert mindezt így sorba kipakolta a padra. Senki még csak rá sem nézett.
Egyébként az emberek végtelenül kedvesek. Kivéve a nagyáruház egyes pénztárosai, mert abból itt is találunk életunt, mogorva teremtést. Halkan jegyzem meg, átsuhant a gondolat a fejembe, hogy nem magyar-e… a bevésődött rossz tapasztalat.
Visszatérve a kedvességhez, mindenki szívesen beszélget mindenkivel. Akár ismerős, akár csak lesz. Utóbbi esetén szinte biztos, hogy előbb vagy utóbb előkerül a zsebből egy névjegykártya is. Ki tudja, hátha. Így utólag visszagondolva ez már nem is olyan meglepő hisz mindenki csak és kizárólag azt csinálja, amihez ért. Nem áll neki otthon egymaga villanyt szerelni, de még füvet nyírni sem. Hívja a szakembert. Talán ezért van, hogy valójában mindenkinek van munkája, és senki nem aggódik ezen. Ez így természetes.
Így első látogatás alkamával ezek a szembetűnő különbségek ragadtak meg engem. Nem állítom, hogy ezek mindenhol, vagy minden körülmények között így vannak, ezek kizárólag az én tapasztalataim, észrevételeim.
Összességében első benyomásra Amerika nagyon kedves és rendkívül élhető ország.
Remélem visszavár…
Mónika
