Mai tanulság

A mai szupermini, majd mini edzés után maradtunk még kicsit a jégcsarnokba, mert az Előkészítősök meccset játszottak Újpest csapatával.
Valahogy olyan szerencsétlenül helyezkedtünk, hogy a két szurkolótábor közé ültünk le. Ebben a korosztályban még a szurkolói gárda természetesen a szülőkből áll.
Nem sokkal a mérkőzés kezdete után, mikor már a mieink 2:0-ra vezettek, egyik Volános gyerek egy újpesti fejére ütött. (sisak!) A bíró természetesen megintette a játékost, hisz ilyet azért nem teszünk, de tudjuk pontosan, milyenek a felfokozott játék hevében a gyerekek (sőt a felnőttek is).
Mellettem egy újpesti apuka teljes hangerővel elkezdte "anyázni" a gyereket.
- Anyád erre tanított? - ordította
A fehérvári szurkolói táborból egy női hang megszólal válaszként:
- Itt vagyok!

Na APÁnak több se kellett.
Nem állítom, hogy szépen szólt, de mindenesetre igazat:
- Hagyjuk már játszani azokat a gyerekeket!
További szócsatát nem részletezem, nem volt jó hallgatni.
A jelenet azonban elgondolkodtatott. Mit tennék, ha a fiammal történne ugyanez? Vajon hogyan reagálnék rá?

Mai edzésen is, mint már egyébként oly sokszor egy nálánál két fejjel nagyobb gyerek teljes erejéből fellökte Marcellt.A kapuban landolt, és - nekem legalábbis hosszúnak tűnő másodpercekig- meg sem mozdult. Összeszorult a szíven, ezt tisztán éreztem, talán még el is szidtam a gyereket, de csak magam elé és akkor sem az anyukáját.

Marcell ezt a sportot választotta, nekem pedig el kell fogadnom, hogy nem ez a legveszélytelenebb sportág. Nem tehetek mást. Mert ha kimutatom neki az aggodalmamat, akkor az biztos, hogy visszájára üt. Vagy kihasználja, és mint oly sok 6 éves, azonnal tudja, hogy egy gyenge pontomat találja el ezzel, és így könnyen befolyásolható leszek számára, vagy pedig őbenne is elültetem a félelmet, még ha tudat alatt is. Mindegyik rossz, de az utóbbi jobban kihat a pályafutására, és talán az egész életére.
Mert tekintsünk el egy kicsit a hokitól.
Az élet minden pillanatában ott tudunk lenni mellette, hogy megvédjük? Vagy célszerűbb megtanítani arra, hogy álljon ki magáért?
Igen, befolyásolhattuk volna Marcellt, és választhattunk volna neki kevésbé veszélyes sportágat, - mert engem személy szerint igen megviselt például a nagy csapat tegnapi mérkőzésén Szirányi Bence komoly sérülése, mert rögtön átfutott az agyamon, hogy ez az én fiammal is megtörténhet, ha nem most, akkor később - de nem tettük.

De akár eltekinthetünk ezúttal a sporttól is.
Érheti atrocitás az utcán, a buszon, az iskolában...?

Nem zárhatjuk el a gyerekeket a közösségtől csak azért, hogy ne legyen konfliktusa. De megtaníthatjuk, hogyan kezelje, hogyan álljon ki saját magáért, vagy akár a társaiért is.
Erre a jó módszer nem ismert, egyén és helyzetfüggő, de az biztos, hogy a megoldás nem az "anyázás".


Egy ANYA