Idézet

"A többi játékos odamegy, ahol a korong van, Én oda megyek, ahol a korong lesz!" (Wayne Gretzky)

2014. szeptember 29., hétfő

Utolsó 10 perc...

- Anya! Martin beszélni akar veled! - mondja Marcell izgatottan a szombati edzés után edzőjére mutatva.
- Jó-jó, kicsim. Öltözzünk át gyorsan, mert sietünk szüretelni, közben Martin is ideér. - válaszoltam.
Marcell azonban nem állt meg. Teljes felszerelésben rohant vissza, látszott, hogy teljesen fel van pörögve. Nem is sejtettem, miért. Azon járt az eszem, hogy még a vasárnapi torna előtt koriját is megéleztessem, de le sem tudtam venni a lábáról, mert meg sem állt egy pillanatra sem.
Hamar kiderült, mi a lelkesedés oka. Martin azt kérdezte, engedem-e, hogy Marcell a másnapi tornán a Szupermini "C" csapatában kapus legyen.
Lefagytam.
Közben láttam a fiam határtalan vágyakozását...
... és pont most nincs APA velünk.
Hogy döntsek ilyen fontos kérdésben egyedül?
Akárhogy is gondolkodtam, nem volt más lehetőségem, minthogy igent mondjak, és tisztán láttam, hogy egy döntő pillanathoz értünk.
Átrágtam gyorsan minden lehetőséget. Ha nemet mondok, akkor továbbra is táplálom a vágyát a kapusság iránt, ha viszont igent mondok, akkor az magában hordozza a veszélyt, hogy végleg beleszeret.
Ha pontot akarok végre tenni a kapus-vágy végére, akkor engednem kell, mert itt még mindig van egy esélyem, hogy nem fog tetszeni neki.
Végül beleegyeztem, így Marcell a vasárnapi tornán a Szupermini "B" csapatában 4 meccsen játszik, a "C" csapatban pedig 4 meccset véd.
Meglátjuk...


2014.09.28. Vasárnap
Végre elérkezett a szezon első Szupermini tornája.
Napok óta nagyon várta, nagyon készült. Minden délután - akár volt aznap edzése, akár nem -, APÁval kint hokiztak az utcán görkorcsolyával és utcai koronggal felszerelkezve.
Hozzáteszem, APÁnak kék-zöld lett a sípcsontja, de hősiesen állta a lövéseket.

7:45-kor indult a busz a jégcsarnok elől Budapestre, a Jégpalotába.

Úton a jégcsarnok felé

Megérkezés után gyors átöltözés következett, majd hamarosan kezdődött is a "B" torna.






A 4 meccsen Marcell 2 gólt szerzett, és gyönyörű megmozdulásai, önálló megoldásai voltak több kapura lövéssel is.
De a többi csapattárs sem szégyenkezhetett, nagyon szép meccseket játszottak. Korpa Andris például teljesen kivirult a jégen, és villámgyors korcsolyázással rendszerint élre tört és gyorsan felismerve a helyzetet többször is a kapus fölé emelt koronggal talált a hálóba. Skultéti-Lampert Iván is gyönyörű gólt lőtt egy önálló akciója során, és sorolhatnám tovább ezeket az érdemeket.









A díjkiosztóra már nem értünk oda, mert a meccsek végeztével rohantunk átöltözni a "C" tornához kapus felszerelésbe. Az éremért, és az oklevélért ezért APA ment Marcell helyett.


Én ezalatt siettem a lelátóra, hogy lássam Marcellt védés közben.




Szó, mi szó, nagyon ügyes volt.
Izgultam nagyon, de magamban abban reménykedtem, hogy sok gólt fog kapni, és ettől el is megy a kedve az egésztől. Ezért lelkiismeret-furdalással tűzdelt örömöm sajgó szívemmel párosulva majd megszakadt, mikor Marcell a harmadik kapott gól után már mérgében a jeget ütötte, a negyedik után pedig éreztem, hogy már keservesen sír bánatában. A 18 perc és 9 kapott gól után azonban továbbra is lelkesen jött le a jégről. A rövid szünetben az elkövetett hibáit próbálta kijavítani és így a második meccsen már tényleg nagyon ügyesen védett.


Ha itt lett volna vége a tornának, akkor az mindent megváltoztatott volna, de még hátra volt két meccs.
A harmadik mérkőzésen Marcell szinte végig unatkozott, mert kis csapata támadásainak következtében a játék többnyire az ellenfél kapuja előtt zajlott. Letérdelt, a kapura támaszkodott, ki-kinézett edzőire, nem találta a helyét.
A negyedik meccsen sem történt változás, de itt már többször láttam, hogy ösztönből indult volna a korong után. Csapattársai 1 percenként dudaszóra váltották egymást, ő meg ott állt a kapuban, és folyton a hátralévő időt leste a kivetítőn.
Itt már nem unatkozott, itt már szabályosan szenvedett.
Az utolsó meccs utolsó 10 perce végtelennek tűnt a számára. 

Tévedtem. Nem a sok kapott gól volt a legrosszabb, ami történhetett vele, hanem az unalommal töltött idő, a kényszerpihenő.

-Anya, köszönöm, hogy megengedted, és megígérem, hogy 3 karácsonyig (!) nem beszélek a kapusságról. - mondta vegyes érzelmekkel.
- Rendben, fiam! - válaszoltam, és reménykedem hogy ezúttal így is lesz.



ANYA











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése