Marcell nagy izgalommal várta az első korcsolyaórát.
Abban a hitben voltam magam is, hogy odamegyünk, kap egy korcsolyát a lábára, és már mehet is a jégre.
Sajnos nem így történt.
Pici szemében annyira láttam a vágyat, aztán pedig a csalódást, mikor azt mondták, hogy jöjjünk vissza a következő alkalomra, addigra pedig szerezzünk be egy korcsolyát.
Kis lelke hogy megnyugodjon, első utunk természetesen a korcsolyavásárláshoz vezetett.
Az üzlet ajtajában elfogott az aggódás, hogy mi van, ha nem kapunk olyat, amelyik megfelel az ízlésének.
Fiú létére egész pici kora óta pontos elképzelése volt mit szeretne, és az milyen színű legyen :)
Jól gondoltam. Ez most sem volt másképp.
Ekkora mázlim azonban már régen volt:
"- Anyaaa! Pont ilyet akartaaam!" És csillog a szeme!
Nem volt más hátra, ki kellett várni a soron következő órát.
Végre elérkezett!
Olyan izgatott volt, mikor jégre lépett!
Eszter néni gondosan foglalkozott vele is, mint a többi apró "totyogóval". Nagyon édese voltak!
Összesen háromszor voltunk ezen a foglalkozáson, mikor is kezembe került egy induló Hokisuli szórólapja.
Ezzel újabb mérföldkőhöz érkezett az életünk, bár mi ekkor ezt még nem tudtuk.
Úgy gondoltuk, a 20 alkalmas tanfolyam során már biztos meg fog tanulni korcsolyázni, ami egyébként ekkor még a végcél volt. Tehát beirattuk Marcellt a Hokisuli tanfolyamra.
Még az elején le sem esett számunkra, mibe is vágtunk...
ANYA
űdvőzlűnk benneteket budapestről. burian család.
VálaszTörlés