Alig 10 óra után már a jégcsarnokba voltunk.
Épp az EBEL rájátszásbeli ellenfelünk, a Bonzano csapata edzett a jégen.
A NAGY csapatunk, a SAPA Fehérvár AV19 tagjai már szállingóztak hazafelé a meccs előtti megérdemelt pihenésükre. Marcell ekkor már átöltözve, teljes hokifelszerelésben várta őket az elmaradhatatlan pacsira.
Természetesen most is, mint mindig a legnagyobb örömöt Kovács Csabi feltűnése okozta.
Kapjon tőle csak egy pacsit, hozzá akár egy mosolyt, akár pár kedves szót, vagy mint nemrég egy adag hokis kártyát, Marcell mindettől szárnyal! Ez most sem volt másképp!
Van már "Kovács Csabis" hűtőmágnesünk, hokis kártyánk aláírással, de még újságkivágásunk is.
(Az első közös fotó nem sikerült túl jól, azt később pótolom)
Persze név szerint ismeri már szinte az egész csapatot, de Csabi az más...
11:10-kor kezdődött az edzés.
Marcell most is kitett magáért, nagyon szépen végezte a feladatokat. Az edző, Sofron Árpád nem győzte dicsérni. De hiszen megérdemelte.
Az edzés második felében már meccset játszottak, ahol is Marcellnak ismét sikerült gólt lőnie. A pálya mellett, még a plexi mögött is hallani lehetett felhőtlen örömét :)
Mindettől függetlenül, mikor lejött a jégről, nagyon csúnyán összevesztünk. Igen, nálunk sem történnek a dolgok egyszerűen. Fiam, aki egyébként kiváló támadó, játék közben pillanatok alatt a korongnál terem legyen az bármilyen messze tőle, nem retten meg akkor sem, ha tőle kétszer akkora gyerekkel kell megharcolnia, a jégen töltött minden pillanatot kihasználja, soha nem lézeng a pályán... na szóval fiam sajnos kapus szeretne lenni. Az egyetlen indok azonban csupán annyi, hogy tetszik neki a kapus felszerelés.
De ez nem elég indok!!!
Kicsim! Bízom benne, hogy később megbocsájtasz, és megérted, de NEM LEHETSZ KAPUS! Faragó Gyula vezetőedződ is megmondta, "...annál Te sokkal értékesebb játékos vagy."
(Ez persze nem azt jelenti, hogy a kapus nem értékes a csapat szempontjából, nehogy valaki félreértse! Egyszerűen csak látni kell a fiamat a jégen...)
Szóval finoman fogalmazva nem a legnagyobb egyetértésben indultunk haza...
Ez egyébként egy visszatérő probléma, pár hetente, havonta újra és újra előkerül. Bevallom, nem tudom, mi a helyes :(
Hazaérve azért helyreállt a rend, bár némi duzzogás megmaradt mindhármónk részéről.
Délután 4-kor indultunk vissza a jégcsarnokba.
Bár a meccs csak 17:30-kor kezdődött, de a várható nagy tömeg miatt időben oda akartunk érni. A meccset nem akarom itt részletezni, hiszen az nem az én posztom, de a minket érintő végeredmény sajnos vereséggel zárult. Bonzano csapata 4:2-re megvert minket. :(
Marcell könnyek között ment pacsizni, hisz ez a meccsek végeztével elmaradhatatlan.
Minden csapattagnak volt egy vigasztaló szava hozzá, pedig biztos vagyok benne, hogy így, vereség után nekik sem volt könnyű.
Kovács Csabi lehajolt hozzá, és megkérdezte, mi a baj, miért sír. Válaszolt, hogy azért, mert kikaptunk.
"Ne szomorkodj! Legközelebb nyerünk!" - mondta Csabi.
Ez a jelenet, pár hónapja szinte szó szerint lezajlott közöttük.
Akkor meg is nyertük a következő meccset! Pontosan úgy, ahogy Kovács Csabi ígérte Marcellnak!
...
ANYA
Ui.: Meccsről hazafelé Marcell épphogy el nem aludt az autóban, de lefekvés előtt még megvárta, míg APA lerajzolja neki Kovács Csabát, a nagy példaképet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése