Nem tudom, mióta vannak ott, de a lapok már megsárgultak, és a mai napig ugyanazon a helyen fellelhetőek.
Mindkettőt, mint egy intelmet, nagyon komolyan vettem és veszem a mai napig is.
Az egyik egy vers, amely így szól:
DOROTHY LAW HOLTE:
EGY ÉLET A KEZEDBEN
Ha a gyerekek kritizálva élnek,
Megtanulnak megbélyegezettnek lenni.
Ha a gyerekek ellenségeskedésben élnek,
Megtanulnak veszekedni.
Ha a gyerekek kicsúfolva élnek,
Megtanulnak szégyenlősnek lenni.
Ha a gyerekek megszégyenítve élnek,
Megtanulják bűnösnek érezni magukat.
Ha a gyerekek toleráns légkörben élnek,
Megtanulnak türelmesnek lenni.
Ha a gyerekek bátorítva élnek,
Megtanulnak bízni.
Ha a gyerekek dicséretben élnek,
Megtanulják az igazságosságot.
Ha a gyerekek megerősítve élnek,
Megtanulják magukat szeretni.
Ha a gyerekek elfogadva és barátságban élnek,
Megtanulják megtalálni a szeretetet a világban!
Nagyon sokféle gyerek van, nagyon sokféle nevelési mód. Tán mindegyik más. De ez a kettősség mindig megjelenik, ha nem is a végletekben.
A gyerekek nem csak ilyenek, vagy olyanok, de hiszem, hogy ez elsősorban rajtunk, szülőkön múlik.
Saját szememmel láttam olyan gyereket, akit a szülő folyton kritizált és nem akárhogyan: leginkább megalázó, csúnya szavakkal mindenki előtt. Ez a gyerek nem csoda, hogy társain vezeti le a benne felgyülemlett feszültséget, így próbálva önmagában egyensúlyt teremteni.
A szülő azt mondja, "kövér vagy" és közben folyton eteti gyerekét. Ha kell, ha nem, tolja bele a kaját. (nem ételt, szemetet)
Egy másik gyerek, aki: nagyon rossz, nagyon hirtelen haragú, kezelhetetlennek kikiáltva, aki tanulni sem akar. Ez a fiú tegnap a könyvtárban kedvet kapott Marcelltől az olvasásra egy nagyon aranyos mesekönyvből. Marcell szívesen átadta volna neki, de a nagytestvér (nem volt vele szülő, csak egy két évvel idősebb fiú) azt mondta, nem kell neki, majd olvas mást. Láttam szemében egyszerre a sóvárgást és a csalódást. Ez a gyerek soha nem fogja megszeretni a tanulást, és továbbra is "kezelhetetlen" marad, hisz mindig csak próbálni fogja elérni vágyait, de nem kapja meg.
Elgondolkodtató, hogy vajon egy kis odafigyeléssel, egy kicsit tudatosabb neveléssel vajon ezekből a gyerekekből mi lenne? Mit érnének el? De ha "csak" egy boldog, kiegyensúlyozott életet, akkor már megérte, nem?
Magamban mindig mosolygok kicsit, mikor megdicsérik Marcellt, és a szülők példálóznak gyermekeik előtt vele, amiért egymaga húzza a hatalmas táskáját.
Ezek a szülők biztosan nem olvasták a faliújságra kihelyezett Hokis szülők tízparancsolatát:
1. Beavatkozni az edző tevékenységébe edzésen és mérkőzésen.
2. Kierőszakolni fia beállítását a csapatba.
3. Palánkhoz hívni a gyereket és tanácsot adni neki, hogyan kellene játszani.
4. Cserepad területére lépni.
5. Az öltözőbe belépni (kivéve, ha az edző kéri erre).
6. Dohányozni a jégcsarnokban.
7. Rákiabálni a játékvezetőre.
8. Vinni a gyerek bármilyen felszerelését.
9. Hétvégi telektúrával az edzés vagy mérkőzés kihagyására kényszeríteni a gyereket.
10. Elfelejtkezni a fia szerelésének rendszeres ellenőrzéséről (a mez, korcsolya,fejvédő csavarjainak stb. állapotáról).
Mivel Marcell annyiszor hallja a megjegyzéseket, már neki is kezd feltűnni, hogy a társai helyett legtöbbször a szülők viszik a felszerelésüket.
Elkezdett reklamálni.
- Semmi baj kicsim, viszem a cuccaid, de akkor én megyek fel a jégre.
- Na de anyaaa, te nem mehetsz fel - és kinevet.
- Oké, de akkor neked kell vinned! Annak aki jégre megy benne!
Majd szó nélkül, mosolyogva húzza tovább a táskáját, amibe egyébként még ő maga is beleférne :) , és büszkén élvezi tovább a többiek dicséretét.
Imádja, ha dicsérik! Ilyenkor mindig rám néz, és mintha azt mondaná a szemével: Köszönöm, anya.
Rettentő jó érzés. Talán az egyik legjobb a világon!
ANYA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése