Kemény munka gyümölcse

Kedves Blogolvasó!
Bemutatkozom. Büki Ferenc, az Apa vagyok! Rám került a sor, hogy írjak. Na nem azért nem írtam eddig, mert nem tudtam, de most ANYA sajnos nem tudott ott lenni Marcell egy nagyon fontos tornáján Dunaújvárosban, ezért én jövök! De félre a zöldségeket, jöhet a lényeg!

Marcellt az a megtiszteltetés érte pénteki nap edzés után, hogy mini csapatunk vezetőedzője, Ládai András megkeresett minket a melegedőben.
-Sziasztok! - szólt András - szeretném elkérni a telefonszámodat, mert Marcellt behívnám a Mini csapat tornájára, ha el tudtok jönni.
- Persze - feleltem - nincs semmi akadálya.
Ebben a pillanatban még nem volt biztos, csak annyit mondott, este felhív!!! Persze Marcellnek sem kellett több, rohant barátaihoz elmondani a hírt! Kicsit visszafogtam ugyan, hisz még semmi sem volt biztos!
Persze Marcellnek fülig ért a szája! Ezt nem lehet leírni, nagyon boldog volt, még nem láttam ilyennek.
Egy óra elteltével csörgött a telefon, András volt.
- Szia, nem várok estig Marcell jön a tornára és játszik! Reggel háromnegyed 7-kor indulunk.
Persze este Marcell alig akart elaludni, hisz repült a boldogságtól.
- Apa! Végre a barátaimmal játszhatok! Imádom!!!
- Apa! Anyát ne hívjuk fel, megvárom!
Persze felhívtam, mert este 10:30-ra ér csak haza. Azt nem tehettem meg, hogy nem szólok neki, hisz reggel 5-kor mit mondok, hova megyünk. :)
Most tapasztaltam meg igazán, mit jelent egy ilyen nap: felkelés, kajakészítés, bepakolás, gyerek összeszedés, indulás.
A jégcsarnokhoz érve "régi" szülőkkel való találkozás furcsa, de jó érzés volt. Több, mint egy éve is van már, hogy velük mentünk akkor még szupermini tornára. Bár azóta is nap, mint nap találkozunk velük.
Jajj, visszakanyarodva az estéhez, Marcell azt mondta, ő akarja Anyának elmondani, mert ő dolgozott meg azért, hogy bekerülhetett a Mini tornára, és milyen igaza van! Egy ilyen tisztalelkű és alázatos kis lény, mint ő 6 és fél évesen is tudja, mit akar az élettől.
Büszke vagyok rá nagyon!!!

Elindultunk! Mi szülők az úton megbeszéltük az élet nagy dolgait, volt rá 40 percünk, míg odaértünk.
Marcell egész más volt, mint az eddigi tornákon. Lehetett vele beszélgetni és ő is beszélt mindenkivel.
Macell cserejátékos lett, ami persze nem nagyon tetszett neki, de valami furcsát láttam rajta: elkötelezettséget, magabiztosságot.
Igazat megvallva ilyet én nem láttam még a gyereken!
Elérkezett az első meccs. Az első ellenfél Dunaújváros csapata volt. Marcell 3 percet játszott, de azt valamilyen fantasztikusan. Más volt, mint a szuperminin. Meg voltam lepődve, de valószínűleg más is meglepődött rajta.
Amikor a jégre lépett játszani, hajtott, figyelt, azt játszotta, amit az edző kért. Nem kellett osztani, hogy menjen vissza védekezni, vagy éppen passzolni.
Sajnos ezt a meccset elvesztettük, de Marcell 6,5 évesen nagy csatát nyert a II. STEEL BULLS TOURNAMENT U9 Nemzetközi tornáján. Nagyon jó volt látni, ahogy a csapattársai mennyire dicsérték őt jó megmozdulásaiért.
Összességében az első meccsen a sorában egy gólpasszig jutott és több blokkolásig!
Második meccsüket a Győr ellen játszották és brillíroztak a gyerekek. Marcell már nem csere volt a nap hátralévő részében, hanem beverekedte magát a 3. sorba, és a nap végéig ott is játszott. A fiúk ezt a meccset megnyerték. Boldogok voltak.
A nap hátralévő részében még 3 meccset játszottak a gyerekek.
Nagyon tanulságos volt mind a szülőknek, gyerekeknek, edzőknek.
Az utolsó meccsükre visszaért Marcell imádott edzője, mentora, Faragó Gyula is. Lepacsiztak a jégen, és picit beszélgettek. Ezután szerintem Marcell rátett még egy lapáttal és gyönyörűen játszott, egy gól is íródott a neve mellé. Megmutatta edzőinek, hogy megérdemelte ezt a lehetőséget a minisek között!!!
Remélem nem ez volt az első és utolsó!!!

A nap végén jött az igazi meglepetés.
Éremosztás.
De nem akármilyen.
András félrehívta a gyerekeket, hogy megkapják a jutalmukat, az érmeket.
Mi szülők ezt sajnos nem hallottuk, pedig jó lett volna, mert Marcell egy másik díjjal gazdagodott. Csapaton belül a legjobb játékosnak választották. Nagyon büszke voltam rá. Azt hiszem, így utólag visszagondolva megérdemelte. Ezt a díjat minden csapatból egy gyerkőc kapta. Nálunk a fiam.
Büszke vagyok rá!!!

u.i.
Két érzés kavargott bennem ezzel a díjjal kapcsolatban.
Vajon miért ő kapta? Mert a legfiatalabb? Gólt lőtt, gólpasszt adott, védekezett, tette a dolgát, amit mondtak neki. 6.5 évesen a 9 évesek tornáján vett részt. Az egész mezőnyben a legfiatalabb volt, de felvette a versenyt velük. Bebizonyította, hogy ott volt a helye. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk edzőktől, szülőktől!!!
Másik érzés: Igen! Learatta a kőkemény munka gyümölcsét. Bizonyított!!!

Üdvözlettel:
a büszke APA