Legalább két hete már, hogy nincs egy olyan nap, mikor ne esne a eső, ha pedig kisüt a nap, elviselhetetlen a magas páratartalom. Ilyen időben szinte felüdülés a nagy melegből belépni a hideg jégcsarnokba, ráadásul az 1- 1,5 órás edzést nézve elengedhetetlen, hogy kabáttal felszerelkezve érkezzek. Na jó, bevallom, azért edzés végére már visszakívánkozom a melegbe, ennyi pont elég még a hidegből. De APA szinte kicserélődik ebben az időben, egy szál ingben és rövid nadrágban nézi végig az edzést.
- Nem fázol? - kérdezem tőle
- Viccelsz? Nekem ez a jó idő! - válaszolja nevetve, és tovább élvezi a hűsölést.
Két száraz edzéssel kezdtük az idei szezont, ahol az elsőről tőlünk szokatlan módom teljesen lekéstünk. APA úgy nézte, délután 6 órakor kezdődik az edzés, de mire odaértünk, már csak kifáradt, izzadt szuperminisek jöttek velünk szembe.
Ez lehetetlen! Mi soha nem késünk, pláne egy egész órát! Hogy történhetett ez? Biztos, hogy nekünk nem szóltak! Vagy nekünk rossz időponttal küldték az e-mailt! Csakis ez lehetett! - Rögtön ezek a gondolatok futottak át a fejemen.
Azonnal hívtam APÁ-t, aki szintén ugyanezekkel az érzésekkel sietett bizonyítékok után kutatni.
De természetesen nincs igazunk, csak APA nézte el az időpontot.
Na jó, ez bárkivel megeshet, és a szárazedzés elmaradásáért Marcell sem reklamált. (De azért örülök, hogy nem velem történt meg...)
Elkéstünk ugyan az edzésről, de ha már úgyis a jégcsarnoknál vagyunk, nézzünk be jégre. Marcell már nagyon kíváncsi volt.
A parkolóban már láttuk Gyula bácsi autóját, pont a "mi parkolónkkal", a 21-es számúval szemben, így nem is volt meglepő, hogy a jégen láttuk viszont őt. Felmentünk a lelátóra, hogy Marcell jól lássa az Előkészítősök edzését. Gyula bácsi szinte azonnal kiszúrta őt, és nem is maradt el az üdvözlés sem.
Annyira jó látni őket együtt, van köztük valami varázslat ahogy egymásra néznek, még szavak sem kellenek.
A második száraz edzés zökkenőmentesen lezajlott a jégcsarnok közelében lévő füves területen, de ha már ismét ott voltunk, ezúttal sem hagytuk ki a jég közeli hűsölést.
Másnap elérkezett a várva-várt alkalom, amit az utóbbi pár hétben már alig bírtunk kivárni, Marcell egyre türelmetlenebb lett.
Az ébresztőóra 5:45-kor ébresztett.
Kellemes, friss idő volt odakint.
Marcell aránylag gyorsan kipattant az ágyból, reggeli zuhany, gyors készülődés, hogy mielőbb jégen lehessen. Péntek volt ugyan, de APA úgy intézte, hogy munka előtt feltétlen velünk jöhessen.
A jégcsarnok hajnali néma csenddel fogadott, csak a szuperminisek készülődtek csendesen az öltözőben.
- Anya, siess már! - sürgeti az öltöztetést, és ahogy meghúzom a fűzőt a koriján, már ki is viharzik az öltözőből.
Esők között akar jégre lépni.
A lelátóról fantasztikus látvány fogadott, ahogy a pára ráült a jégre. Mintha egy óriási fátyol fölül néztük volna a gyerekeket.
Marcell ott folytatta, ahol pár hónapja abbahagyta. Élvezte a jeget, boldogan jött közel hozzánk és még a rácsos sisak alatt is látszott a határtalan öröm az arcán. Végre! Itthon van!
Szerintem a világ minden táján ezt érezné, ha ott jégre lépne...
Olyan természetességgel siklik, teszi egyik lábát a másik elé, cselezi ki a többieket, mintha csak jégre született volna. Hihetetlen látvány! Még mindig lenyűgöz!
De persze az első alkalmak sem múlhatnak el könnyek nélkül, hisz a kis csapatnak azért újra össze kell rázódnia. Fel kell venniük újra egymás ritmusát, megismerni egymás stílusát, hisz mindegyikük egy-egy külön személyiség, külön játékstílussal.
Marcell pedig most is, mint mindig saját akaratát érvényesítené, amit nem mindenki tolerál. Meg kell értenie, itt a sírás nem vezet előre, hisz a tornán nem egymás ellen, hanem egy csapatként kell majd küzdeniük.
Marcellnak meg kell tanulnia csapattagként gondolkodni.
A bemelegítő fogócskák alkalmával is észrevenni, hogy Marcellt még nem járta át a csapatszellem. Mindegyik fogócska alkalmával (persze mikor nem fogó volt) Bendével (Vén Bendegúz) együtt ketten maradtak talpon, őket lehetetlenség volt megfogni. De addig, míg Bende folyamatosan a megfogott csapattársait igyekezett kiszabadítani, addig Marcell ezt nem tette.
Bízom benne, hogy ha majd megérti, hogy csapatként sokkal többre képesek együtt, akkor megérti azt is, hogy a sírás senkit nem hat meg és nem vezet előre, csak az egymásért és a csapatért folytatott küzdelem.
Sok tanulnivaló áll még előttünk... bőven van még hova fejlődni...
ANYA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése