Iskola és edzés

Még a tanév elején Niki néni (Tanító nénink) kicsit viccesen mondta Marcellnek, hogy ha nem tanul jól, nem mehet edzésre. Ezért-e, vagy azért, mert tényleg élvezi a tanulást, Marcell nagyon jól teljesít. Sorra hozza az aranycsillagokat, a szóbeli dicséreteket, pedig otthon nem sokat foglalkozunk ezzel. Nem akarom pluszba még az otthoni gyakorlásokkal terhelni, mert a napköziben minden házi feladatot elkészít.
Figyelek ugyan, mikor magától betűzi a szavakat, szólok, mikor téveszt és kérem, hogy próbálja újra... Mindezt eleinte igencsak zokon vette, de miután megbeszéltük és megértette, hogy ez mind érte van, és nem ellene, azóta elfogadja, ha kijavítom.
Otthon csak akkor kell házi feladatot írnunk, mikor aznap napközi helyett edzésre megy. Igazából csak ilyenkor látom tanulás közben. Önállóan dolgozik, nem kell noszogatni, alig kell segíteni, vagy kijavítani, fegyelmezett, és nagyon pontos.
Viszont pont azért, mert mindent teljes odafigyeléssel végez, a hajnali edzések kezdenek megterhelőek lenni a számára.
Az edzés teljesen felpörgeti ugyan, de az 50 perces kemény munka elfárasztja annyira, hogy inkább pihennie kellene, mintsem iskolába menni. Gyorsan átáll ugyan, de azért kicsit aggódom.
Niki néni ilyenkor figyelembe veszi, és tényleg tolerálja, de nem tudom, ez meddig lesz így. Meddig bírja Marcell, hogy mindkét helyen a maximumot hozza ki magából? Melyik fog előbb-utóbb a másik rovására menni, vagy megtalálja  a számára ideális összhangot?

Egyenlőre nagyon jól halad mindkét területen. Lehet, hogy ez csak egy plusz aggódás a részéről és bízom benne, hogy ez csak a hajnali edzéseknél marad így, amiből szerencsére havi 1-2 alkalomnál több nemigen akad.


ANYA

Újpesti torna

Otthon, az előszoba fala már teljesen szét van verve.
Eddig azt hittem, ezt már nem lehet fokozni, de mióta Marcell a "húzott lövést" gyakorolja, azóta már nincs megállás, a korong hatalmas krátereket üt a falba. Felújításkor majd - ami egyébiránt nem indokolt míg másik gyakorlóhelyet nem találunk a házba - nem lesz elég festőt hívni, kőműves is bőven dolgozhat rajta, mire rendbe hozza.
De kinek van szíve ezt megvonni tőle, mikor olyan élvezettel gyakorol?
Nálunk az "APA, gyere játszani!" felszólítás nem arra vonatkozik, hogy leüljenek autózni, vagy rajzolni, hanem hogy hokizzanak.
Akkorákat csattan a korong a falon, hogy zeng tőle az egész ház. Sokszor már próbálunk kitalálni neki feladatokat ha egy kicsit csendesebb közegre vágyunk. Ilyenkor jön a passzolás, a szlalom, jó esetben, vagy inkább jó időben görkorival az utca.
Mindez napi elfoglaltság függetlenül attól, hogy volt-e aznap edzés vagy sem, hogy mire időnk engedi, addigra leragad-e a szeme a fáradtságtól vagy nem, és így tovább.
Tornára készülve azonban megváltozik a játék menete. Akkor leginkább a cselezésre, az ellesett, vagy tanult praktikákra, ütőkezelésre helyezi a hangsúlyt. Csak APA győzze követni.
Nem volt ez másképp múlt héten sem, mikor is a vasárnapi Szupermini "A" tornára készültünk.

2014.11.09. Újpest, Szupermini "A" Torna
Szokásos menetrend.
Este pogácsa-sütés, reggel ébresztő, öltözés, összepakolás, és irány a jégcsarnok.
Ahogy a barátok, csapattársak is megérkeztek, már nem is voltunk fontosak Marcellnak. De ezen mi már nem csodálkozunk, elfogadtuk, ez lett a természetes. Nem foglalkozik velünk, de tudja, hogy mindig ott vagyunk, ha szüksége van ránk.
Ezúttal is hűségesen követtük a buszt az újpesti csarnokig.

Gyors átöltözés, majd 4 meccs következett némi szünettel.
Minden alkalommal rácsodálkozom, hogy ezek a "picik" mekkora küzdésre képesek. És itt most nem csak a mi fiainkra, lányainkra gondolok, hanem mindegyik csapat mindegyik játékosára. Le a kalappal!

Megfigyeltem, miden tornán meghatározza Marcell hangulatát, hogy mikor talál először kapuba. Az első gólig nagyon akar, és minél később jön össze, annál idegesebb, annál görcsösebb.
Az első gól azonban mindig vízválasztó, ennek örül a legjobban, és olyan mintha új szárnyakat kapna. Továbbra is küzd teljes bedobással, de már felszabadultan, boldogan.

Ezúttal gyorsan kapuba talált, ráadásul az első meccsen a MAC ellen 2 gólt is lőtt.

Videó a meccsről (#21):

Második meccsen, a Pólus Pingvinek ellen büntetőt lőhetett (2. kép), mert egy kis Pingvin kihúzta a lábát. Nagyon boldog volt, nagyon fegyelmezett. A hálóba találni ezúttal nem sikerült, de a következő adandó alkalommal egy gyönyörű góllal javította előző hibáját. 

Mikor lejött a jégről, boldogan, hangosan, tele vigyorral mesélte:

- ... a viláááágon az elsőőőő bűntetőőő.... :)

(Este, a közönségkori végén mesélte is Botinak az esetet, aki megígérte, hamarosan megtanulják, hogyan kell bűntetőt lőni.)

Videó a meccsről (#21):

Egy kis pihenés után, a harmadik meccsen a Sportországi Cápák következtek ellenfélként. Ezúttal sem hiányozhattak gyönyörű cselei, és persze a gól sem.

Videó a meccsről (#21):

16:10 percnél a gyönyörű korongvezetés utáni megérdemelt gól!

Negyedik meccsen, az Újpest csapata ellen ugyan nem lőtt gólt, de nagyon szép cselezései, kapura lövései voltak.

Nem volt hiába a sok gyakorlás, egymás után két újpesti kishokist is elfektetett, hogy a kapura lőhessen.

Videó a meccsről (#21):

13:39 percnél Marcell korongszerzése után a csodás cselek!

Ki bánja az előszobafalat egy ilyen játék után...

ANYA

Köszönet a videókért Nyikos Orsika apukájának, Nyikos Györgynek!

Érzelemdús hétvége

Sűrű hétvégén vagyunk túl.
Időnk nagy részét most is a jégcsarnokba töltöttük.
Pénteken kezdődött, mikor is munka után arra sem volt időm, hogy még egy réteg ruhát magamhoz vegyek, mert a fiúk közölték, Előkészítő meccsre megyünk.
Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia Előkészítő "A" és Előkészítő "B" csapata játszott egymással.
Ragyogó alkalom arra is, hogy ha csak egy röpke ideig, de Marcell és Gyula bácsi üdvözölhessék egymást a meccs előtt, hisz szeretett edzőnk az Előkészítő "B" csapat vezetője.
Így már nem is kérdéses, melyik csapatnak drukkolunk.
- Marcikám! Kevesen vagyunk, nem tudsz egy jó csatárt, aki beállna hozzánk?  - kérdezte Gyula bácsi félig viccesen.
Marcell gondolkodott egy pillanatig:
- Ööö, ÉN! - vágta rá végül határozottan. :-)
Persze nevettünk, de közben mindannyian arra gondoltunk, de jó is lenne...
... de pici még.
Nagyon jó kis meccs volt, ezek a 10-12 éves gyerekek hatalmasat küzdöttek.
Egy gólkülönbséggel ugyan az "A" csapat nyert, de a "B" csapat is ragyogó játékkal, alázattal mutatta meg, mit is tud.
Többször láttunk már Utánpótlás-meccseket idegen csapatokkal, de most, mikor két fehérvári csapat mérte össze tudását, a lelátón szinte néma csend volt. A gyerekek küzdöttek, a szülők pedig lélegzetüket visszafojtva figyelték őket. Nem volt szitkozódás, nem volt bekiabálás, a gólöröm azonban senkitől sem hiányozhatott, még akkor sem, ha a másik csapat lőtt gólt. Nem csoda, hisz nem csak a gyerekek vannak nap, mint nap együtt, de a szülők is jól ismerik már egymást, hisz legtöbben 4-5 éve ide járnak.
Úgy, ahogy mi is a Szuperminibe (és a Minibe) már sok mindent tudunk egymásról, pedig alig 2 éve visz ugyanoda az utunk. Megismerjük, meghallgatjuk, sokszor segítjük egymást, mert végérvényesen egy nagy család részévé váltunk. Aki marad, azzal akár 10-15 évet is együtt töltünk. Érdekes világ.
Ebből az összekovácsolódott "család"-ból azonban azonnal kitűnik, ha valaki egyszer csak másképp viselkedik, ha valaki egyszer csak nem is köszön, vagy mikor ez odáig fajul, hogy már a gyerekek is kikezdik egymást.
A szombati Szupermini edzésen szívem szakadt meg kicsi fiamért, mikor meccs közben egy elkövetett hiba miatt a csapattársai egyből kiközösítették. Marcell az ellenfél kapujába lőtt gólt, amit eleve nagyon a szívére vett és mélységesen szégyellte magát - nála egyébként ez is elég a síráshoz, mert nem tudja elfogadni, ha hibázik -, de ezen felül csapattársai összeesküdtek ellene, hogy ezentúl nem passzolnak neki.

Ordítani tudtam volna a fájdalomtól. Legszívesebben lehoztam volna a jégről, APA oda is sietett hozzá vigasztalni. De mindketten tudtuk, hogy ezt a csatát neki kell megvívni. És sajnos ahogy fejlődik, minél ügyesebb lesz, annál több ilyen konfliktust kell leküzdenie. Mert hiába beszélünk csapatjátékról, sokan úgy gondolják, ez egy egyéni fejlődési lehetőség. Csak azt felejtik el - és itt most nem a 6-7 évesekről beszélek, akik még nem mérik ezt fel kellőképpen, hanem azokról, akik befolyásolni igyekeznek őket -, hogy megfelelő csapat és támogatás nélkül egyik gyerekből sem lesz kiváló hokis.
Ezért is van az, hogy egy csapaton belül mindenki meg fogja találni a helyét, ha nagyon akarja, mert kitartással minden játékos együttesen fog egy kiváló csapatot építeni. Van aki csatárnak, van aki hátvédnek, van aki kapusnak lesz nagyon jó, és olyan is, aki bíróként találja meg a helyét. A jégkorong, mint élménysport egyik "összetevő" nélkül sem működhet. Lehet, hogy az én fiam csatár lesz, de mit sem ér a játéka, ha nincs mögötte hátvéd és kapus.
A szupermini edzőmeccs pikantériája még, hogy pont azok közösítették ki, akiket nemrég ő maga vigasztalt egy hasonlóan nagy hiba miatt.
Milyen érdekes, hogy egy órával később, immáron mini edzésen másokkal összekerülve csodálatos játékot tudtak játszani. Itt már nem fitogtatták, ki a jobb, mert nem ez volt a lényeg. Csak az, hogy nyerjenek. Együtt. És igen, nyerni is tudtak. Marcell sűrű elismeréseket kapott a legalább egy fejjel nagyobb társaitól, és ő is ugyanezt adta vissza.
Boldogan jött le a jégről. Nekem semmi nem fontosabb ennél, mint az, hogy amit csinál, örömmel töltse el. Hibázhat, hisz belefér, de nem mindegy, mit kap ezért cserébe. Vigasztalást vagy  kiközösítést.
Kemény lecke ez egy 6,5 éves fiúnak...

Péntek és szombat este is az internetet figyeltük, mert nagy csapatunk mindkét nap idegenbe játszott. Nem kis izgalmat okoztak a fiúk, mikor például Bolzano ellen a vége előtt pár másodperccel lőtték a kiegyenlítő gólt. Végül mindkét csapatot legyőztük, úgyhogy nagy volt az öröm otthon is, és másnap sz öltözőben is, mikor a legnagyobb szurkolók megvitatták az eseményeket. Marcell azt nehezményezte, hogy a bíró hogy jött ahhoz, hogy Kovács Csabát #21 is kiállítsa. Hisz ő nem szokott hibázni :)

A vasárnap sem telt jég nélkül, sőt...
Reggel szintén edzéssel kezdtük a napot, délután pedig végre elcsíptünk a TV-ben egy NHL meccset, amit már annyira vártunk.
A meccsnek azonban vége sem volt még, mikor újra irányba vettük a jégcsarnokot.
Marcell második közönségkorijára készült.
Nem szoktunk erre az eseményre kimenni, mert őszintén megvallva kezd nagyon ciki lenni, hogy mi nem tudunk korcsolyázni.
Sok jégkorongos-palántával ilyenkor az egész család jégre száll, mi pedig ilyenkor is csak a lelátóra szorulunk. APA ugyan kacérkodott a gondolattal, hogy felmerészkedjen, de - szerintem megkönnyebbülésére - nem volt lehetőség korit kölcsönözni.
Természetesen nincs semmi baj azzal, hogy nézhetjük a fiúnkat a jégen, és abban is teljesen biztos vagyok, hogy nem őrizné totyogó szüleit, hanem akkor is menne játszani a többiekkel, de nekünk azért mégiscsak jól esne egy kis kikapcsolódás. Nem beszélve arról, hogy akkor talán nem fáznék ennyire...
Marcell a közel 3 óra alatt mindössze kétszer jött le a jégről azzal a szándékkal, hogy pihenjen. Időtartama azonban egyik esetben sem érte el az 1 percet.
Először minisek vették őt közre és vitték fogócskázni, majd beszállt közéjük Gyúró Dávid is, aki Előkészítős nagyfiú már.
Marcell nagyon boldog volt. Szárnyalt a jégen.
Egyszer csak kiszúrtak a fúk egy szerelmes párt.
Ez mindennél érdekesebbnek bizonyult. Követték őket, sugdolóztak, nevetgéltek és mindeközben számolták, hány csók csattant el. :)

Elég hosszú ideig tudtak észrevétlenek maradni, nyilván a fiatal pár nem a környezetükkel volt elfoglalva. Aztán mikor "lebuktak", már együtt nevettek, együtt koriztak. Nem is csoda ez, hisz a fiú szintén a "nagy család" tagja, U20-as csapat játékosa. A lány viszont nagy örömömre egy ritkán látott barátnőm kicsi lánya volt. (aki időközben szép nagylánnyá nőtt.)

Nagyon örültem a találkozásnak, úgy látszik sűrűn összefutunk még a csarnokba.
Már nem sok idő volt vissza a közönségkori időtartamából, mégis tartogatott meglepetést.
Akár hányszor Előkészítősöket láttunk a pályán, Marcell mindig kereste a nyár elején megismert barátját, a szintén #21-es Virág Kristófot.
Most viszont újra találkoztak, bár nem sok idejük maradt együtt korcsolyázni, de mindkettőjükön látszott a viszontlátás öröme.

Marcell nagyon boldogan jött le a jégről.
Azt hiszem, veszek egy hangosbemondót otthonra, mert hiába könyörögtem, hogy induljunk el haza, csak a hangosbemondó hangjára volt hajlandó lejönni a jégről. Nekem kell egy ilyen!
Gyorsan átöltöztettem, mert csurom víz volt az izzadságtól még a felső réteg ruha is rajta, az autóig azonban már alig tudta kivonszolni magát.
Hazaérve gyorsan megitattam vele egy nagy bögre meleg teát, beraktam a meleg zuhany alá, nehogy véletlenül megfázzon.
Vétek lett volna kihagyni a másnapi iskolát, ahol is Marcellt ismét megérintette a szerelem...


ANYA

2014.10.19 Szupermini Torna, Dunaújváros

Marcell napokkal előtte már nagyon készült a dunaújvárosi tornára. Nem izgult. Nyugodtan tekintett előre, s magabiztosan állította, hogy úgyis mindenkit legyőznek, hisz ők a legjobbak.

Dunaújvárosba értünk, és átöltözés közben már látszott kicsi arcán, mennyire koncentrál. Ezúttal igyekeztem videóval megörökíteni legszebb pillanatait, hogy megmaradjon gyönyörű játéka.

4 meccsen 4 gólt szerzett. Pontosabban ötöt, de az utolsót a bíró nem adta meg, mert dudaszó után ért a kapuba a korong. Ráadásul ez volt az utolsó "1 perce", így mikor lejött a pályáról, kitört belőle az össze addigi feszültség.

Szívbemarkoló, és egyben csodás jelenet volt, ahogy Boti vigasztalta őt. Mindenesetre nehéz szavakkal leírni.

Hogy mi tört ki belőle ilyen módon? Mi történt a jégen?

Íme a csodás játék, és a 4 gól ezúttal videókkal:

Utolsó 10 perc...

- Anya! Martin beszélni akar veled! - mondja Marcell izgatottan a szombati edzés után edzőjére mutatva.
- Jó-jó, kicsim. Öltözzünk át gyorsan, mert sietünk szüretelni, közben Martin is ideér. - válaszoltam.
Marcell azonban nem állt meg. Teljes felszerelésben rohant vissza, látszott, hogy teljesen fel van pörögve. Nem is sejtettem, miért. Azon járt az eszem, hogy még a vasárnapi torna előtt koriját is megéleztessem, de le sem tudtam venni a lábáról, mert meg sem állt egy pillanatra sem.
Hamar kiderült, mi a lelkesedés oka. Martin azt kérdezte, engedem-e, hogy Marcell a másnapi tornán a Szupermini "C" csapatában kapus legyen.
Lefagytam.
Közben láttam a fiam határtalan vágyakozását...
... és pont most nincs APA velünk.
Hogy döntsek ilyen fontos kérdésben egyedül?
Akárhogy is gondolkodtam, nem volt más lehetőségem, minthogy igent mondjak, és tisztán láttam, hogy egy döntő pillanathoz értünk.
Átrágtam gyorsan minden lehetőséget. Ha nemet mondok, akkor továbbra is táplálom a vágyát a kapusság iránt, ha viszont igent mondok, akkor az magában hordozza a veszélyt, hogy végleg beleszeret.
Ha pontot akarok végre tenni a kapus-vágy végére, akkor engednem kell, mert itt még mindig van egy esélyem, hogy nem fog tetszeni neki.
Végül beleegyeztem, így Marcell a vasárnapi tornán a Szupermini "B" csapatában 4 meccsen játszik, a "C" csapatban pedig 4 meccset véd.
Meglátjuk...


2014.09.28. Vasárnap
Végre elérkezett a szezon első Szupermini tornája.
Napok óta nagyon várta, nagyon készült. Minden délután - akár volt aznap edzése, akár nem -, APÁval kint hokiztak az utcán görkorcsolyával és utcai koronggal felszerelkezve.
Hozzáteszem, APÁnak kék-zöld lett a sípcsontja, de hősiesen állta a lövéseket.

7:45-kor indult a busz a jégcsarnok elől Budapestre, a Jégpalotába.

Úton a jégcsarnok felé

Megérkezés után gyors átöltözés következett, majd hamarosan kezdődött is a "B" torna.

A 4 meccsen Marcell 2 gólt szerzett, és gyönyörű megmozdulásai, önálló megoldásai voltak több kapura lövéssel is.

De a többi csapattárs sem szégyenkezhetett, nagyon szép meccseket játszottak. Korpa Andris például teljesen kivirult a jégen, és villámgyors korcsolyázással rendszerint élre tört és gyorsan felismerve a helyzetet többször is a kapus fölé emelt koronggal talált a hálóba. Skultéti-Lampert Iván is gyönyörű gólt lőtt egy önálló akciója során, és sorolhatnám tovább ezeket az érdemeket.

A díjkiosztóra már nem értünk oda, mert a meccsek végeztével rohantunk átöltözni a "C" tornához kapus felszerelésbe. Az éremért, és az oklevélért ezért APA ment Marcell helyett.

Én ezalatt siettem a lelátóra, hogy lássam Marcellt védés közben.

Szó, mi szó, nagyon ügyes volt.

Izgultam nagyon, de magamban abban reménykedtem, hogy sok gólt fog kapni, és ettől el is megy a kedve az egésztől. Ezért lelkiismeret-furdalással tűzdelt örömöm sajgó szívemmel párosulva majd megszakadt, mikor Marcell a harmadik kapott gól után már mérgében a jeget ütötte, a negyedik után pedig éreztem, hogy már keservesen sír bánatában. A 18 perc és 9 kapott gól után azonban továbbra is lelkesen jött le a jégről. A rövid szünetben az elkövetett hibáit próbálta kijavítani és így a második meccsen már tényleg nagyon ügyesen védett.

Ha itt lett volna vége a tornának, akkor az mindent megváltoztatott volna, de még hátra volt két meccs.

A harmadik mérkőzésen Marcell szinte végig unatkozott, mert kis csapata támadásainak következtében a játék többnyire az ellenfél kapuja előtt zajlott. Letérdelt, a kapura támaszkodott, ki-kinézett edzőire, nem találta a helyét.

A negyedik meccsen sem történt változás, de itt már többször láttam, hogy ösztönből indult volna a korong után. Csapattársai 1 percenként dudaszóra váltották egymást, ő meg ott állt a kapuban, és folyton a hátralévő időt leste a kivetítőn.

Itt már nem unatkozott, itt már szabályosan szenvedett.

Az utolsó meccs utolsó 10 perce végtelennek tűnt a számára. 

Tévedtem. Nem a sok kapott gól volt a legrosszabb, ami történhetett vele, hanem az unalommal töltött idő, a kényszerpihenő.

-Anya, köszönöm, hogy megengedted, és megígérem, hogy 3 karácsonyig (!) nem beszélek a kapusságról. - mondta vegyes érzelmekkel.

- Rendben, fiam! - válaszoltam, és reménykedem hogy ezúttal így is lesz.

ANYA

Mai tanulság

A mai szupermini, majd mini edzés után maradtunk még kicsit a jégcsarnokba, mert az Előkészítősök meccset játszottak Újpest csapatával.
Valahogy olyan szerencsétlenül helyezkedtünk, hogy a két szurkolótábor közé ültünk le. Ebben a korosztályban még a szurkolói gárda természetesen a szülőkből áll.
Nem sokkal a mérkőzés kezdete után, mikor már a mieink 2:0-ra vezettek, egyik Volános gyerek egy újpesti fejére ütött. (sisak!) A bíró természetesen megintette a játékost, hisz ilyet azért nem teszünk, de tudjuk pontosan, milyenek a felfokozott játék hevében a gyerekek (sőt a felnőttek is).
Mellettem egy újpesti apuka teljes hangerővel elkezdte "anyázni" a gyereket.
- Anyád erre tanított? - ordította
A fehérvári szurkolói táborból egy női hang megszólal válaszként:
- Itt vagyok!

Na APÁnak több se kellett.
Nem állítom, hogy szépen szólt, de mindenesetre igazat:
- Hagyjuk már játszani azokat a gyerekeket!
További szócsatát nem részletezem, nem volt jó hallgatni.
A jelenet azonban elgondolkodtatott. Mit tennék, ha a fiammal történne ugyanez? Vajon hogyan reagálnék rá?

Mai edzésen is, mint már egyébként oly sokszor egy nálánál két fejjel nagyobb gyerek teljes erejéből fellökte Marcellt.A kapuban landolt, és - nekem legalábbis hosszúnak tűnő másodpercekig- meg sem mozdult. Összeszorult a szíven, ezt tisztán éreztem, talán még el is szidtam a gyereket, de csak magam elé és akkor sem az anyukáját.

Marcell ezt a sportot választotta, nekem pedig el kell fogadnom, hogy nem ez a legveszélytelenebb sportág. Nem tehetek mást. Mert ha kimutatom neki az aggodalmamat, akkor az biztos, hogy visszájára üt. Vagy kihasználja, és mint oly sok 6 éves, azonnal tudja, hogy egy gyenge pontomat találja el ezzel, és így könnyen befolyásolható leszek számára, vagy pedig őbenne is elültetem a félelmet, még ha tudat alatt is. Mindegyik rossz, de az utóbbi jobban kihat a pályafutására, és talán az egész életére.
Mert tekintsünk el egy kicsit a hokitól.
Az élet minden pillanatában ott tudunk lenni mellette, hogy megvédjük? Vagy célszerűbb megtanítani arra, hogy álljon ki magáért?
Igen, befolyásolhattuk volna Marcellt, és választhattunk volna neki kevésbé veszélyes sportágat, - mert engem személy szerint igen megviselt például a nagy csapat tegnapi mérkőzésén Szirányi Bence komoly sérülése, mert rögtön átfutott az agyamon, hogy ez az én fiammal is megtörténhet, ha nem most, akkor később - de nem tettük.

De akár eltekinthetünk ezúttal a sporttól is.
Érheti atrocitás az utcán, a buszon, az iskolában...?

Nem zárhatjuk el a gyerekeket a közösségtől csak azért, hogy ne legyen konfliktusa. De megtaníthatjuk, hogyan kezelje, hogyan álljon ki saját magáért, vagy akár a társaiért is.
Erre a jó módszer nem ismert, egyén és helyzetfüggő, de az biztos, hogy a megoldás nem az "anyázás".


Egy ANYA

Mindig jégkorong...

APA dolgozik. Anya dolgozik. Marcell pedig egy héten minimum 10 órát jégen tölt, ahova természetesen legalább egyikőnknek el kell kísérnie, hisz olyan pici még.

Ahhoz tényleg pici, hogy egyedül közlekedjen, de emellett nagyfiú már, hiszen iskolás lett!

Nagyon büszke. Nagyon boldog. Tele van várakozással, tanulási vággyal.

Ovis barátjával (Farkas Arnival) újra találkozva már a tanévnyitón be nem állt a szájuk. Annyi megbeszélnivalójuk volt, hogy egyszerre mondták... és csak mondták.

És még másnap is folytatták.

Marcellt már a beiratkozásnál megelőzte a híre. A nyár elejei szülői értekezleten osztályfőnöke Hári Nikoletta úgy fogadott minket:

- Ti vagytok a Büki Marcell szülei?

Nem hiszek a véletlenekben, de mégis mindig rácsodálkozom, mikor egy váratlan és pozitív dolog történik velünk. Egyértelműen ide sorolom azt is, hogy tanító nénink tapasztalt hokis szülő. Talán ezért is jegyezte meg Marcellt azonnal.

Ez hatalmas könnyebbség!

Nem kell elmagyarázni, hogy márpedig nekünk milyen fontos az edzés akkor is, ha a gyereknek még a napköziben lenne a helye, nem kell meggyőznünk, hogy az iskola előtti, reggel 6 órakor kezdődő edzés nem fog meglátszani Marcell teljesítményén...

... nem kell magyarázkodnunk, hisz Niki néni mindezzel teljesen tisztában van.

Igaz, még pár nap telt csak el az iskolakezdéstől, de nincs olyan nap, hogy Marcell ne venné kezébe, ne szorongatná a tanévkezdés első napján Niki néni fiától kapott hokis figurát. Látszik kis arcán, milyen boldogsággal tölti el.

Közben kiderült, hogy Marcell két nevelője, Niki néni, mint tanító néni, és Gyula bácsi, mint edző ismerik egymást, sőt "ki is beszélték" már közös tanítványukat. :)

Minderre már csak hab a tortán, hogy Niki néni még azt is felajánlotta, ha úgy alakul és mi nem tudjuk megoldani, szívesen elviszi Marcellt edzésre is...

Csak velünk történik ilyen? Vagy mással is?

Minden annyira tökéletesen összevág, akaratlanul is minden a jégkorong körül forog!

Közben Gyulával bármikor beszélünk, egyértelműen kivenni szavaiból, hogy Marcell minden megmozdulását figyelemmel kíséri.

Ó, és ha még mindig nem elég az örömből, akkor Marcell szezon végi kérdésére, hogy "Anya, ma lesz Gyula bácsi?" végre válaszolhatom, hogy IGEN! Mert Mini edzésen Gyula újra szárnyai alá veheti őt!

ANYA