Szupermini C Torna Veszprém 2014.03.16

Felpörögtek az események!
Múlt vasárnap Veszprémbe játszott Szupermini csapatunk.

Bár a reggeli készülődés nem indult simán, mert Marcell has- és fejfájással ébredt. Igaz, hogy azt mondta: "Ne izgulj anya, nem nagyon fáj", de azért aggódtam. Mikor a fehérvári jégcsarnok előtt feltettem a buszra, még mindig nagyon bágyadt volt. Időm azonban nem nagyon volt arra, hogy az érzéseimmel foglalkozzak, mert APÁT is nekem kellett vigasztalni, csitítani. Nem másért, csak azért, mert ő is aggódott, csak rajta másképp jött ki.

Veszprémbe érve kicsit "várost néztünk" mire megtaláltuk a jégpályát. :) Természetesen a busz addigra már le is tette a gyerekeket csomagostól együtt.
Rohantam be az öltözőbe, hogy Marcell nehogy megijedjen, ha nem lát. Beérve azonban én voltam, aki megijedt. "Hol a gyerek?" Csomagja megvan. Marcell sehol. Mosdóba (fiúk lévén az udvaron) nincs. Tényleg elfogott a pánik, mire egyszer csak jött velem szembe.
-Hol voltál, kicsim? - kérdem aggódva, ahogy magamhoz ölelem.
-Hát megnéztem a pályát. - válaszolta teljes természetességgel.
Azt hittem, megzabálom, olyan édes volt!

Mondanom se kell, a has- és fejfájásnak nyoma se volt. Felváltotta az izgalom.
Gyorsan átöltöztünk, és már mentünk is a sátras jégpályára.
Pici pálya volt, pont gyerekeknek való.

6 csapat összesen 4-4 meccset játszott.
Csapatunk statisztikája: 4 meccs, 2 győzelem, 1 döntetlen és 1 vereség.
Nagyon szép teljesítmény! Nagyon szép nap volt!

Lehetne ez a végszó, de azért be kell valljam, nem volt minden felhőtlen.
Anyai szívem időnként rendesen sajgott. Én (sajnos) soha nem sportoltam, ezért nem tudom milyen érzés, de Marcell végig a verseny hevében égett. Gyakorlatilag nem lehetett hozzá szólni. Mindegy, hogy épp játszott, vagy más csapatok meccsét nézte, teljesen fel volt pörögve. Ezt szakszavakkal hogyan kell kifejezni, nem tudom, de azt éreztem, jobb nekem, ha nem vagyok a közelébe. Ingerült volt velem szemben, pedig csak egy kis reggelit szerettem volna beleadagolni. Szerettem volna megkapni a szokásos ölelésemet, de az sem jutott. Egyszer csak azt vettem észre, kerülöm a fiamat. Először feldugtam az orrom, mondván soha többet nem jövök a meccsére. De rájöttem, azt úgy sem fogom kibírni, hisz látnom kell. Szó-szó rájöttem, ezt magamban kell helyre tennem. El kellett fogadnom, hogy kis bajnokom így éli meg a versenydrukkot. Ebben a helyzetben nincs rám szüksége, majd ha vége az eseménynek, visszatérünk a rendes kerékvágásba. Már csak azért izgultam, hogy tényleg így legyen.
Így volt :) :) :)
Utolsó meccse után visszatért hozzám. Már kellett az elmaradt reggeli (ebéddel egybekötve), már kellett a gondoskodó öltöztetés, a meleg ölelés. Na jó! Helyreállt a rend!
Legközelebb már tudom, mire rendezkedjek be!

Azért ne hagyjuk ki a teljesítményt sem! Marcell 4 meccsen 5 gólt lőtt, és számtalan kapura lövése volt. Csodálatosan cselezett, öröm volt nézni. A mi kapunk, Martin mögül elindult a koronggal és végigvezette a pályán az ellenfelek között cikázva. Nem tudták tőle elvenni! Cselezésnél kieresztette, majd visszahúzta... mindent pontosan, de tényleg pontosan úgy csinált, ahogy azt Gyula bácsi tanította. Nem hibázott.
Középkezdésnél ő hozta el a korongot; ha ellőtték, ő termett ott legelőször... Nagyon sokat dolgozott... és a felszabadult öröm a gól után...
De talán a legédesebb az volt, mikor gólja után pacsizni jött a palánkhoz. Pont mint a nagyok... :)

A torna végeztével minden kisgyerek megérdemelten érmet kapott, na de kitől?
A nagy csapatunk, a SAPA Fehérvár AV19 kapusa, Hetényi Zoltán tisztelte meg jelenlétével az utánpótlást, és rövid beszéde után egyesével, minden kisgyerek nyakába érmet akasztott. Köszönjük, hogy itt voltál!

Őszintén bevallom, nem nagyon figyeltem meccs közben a többi kisgyereket, de Kabai Pepe "mesterhármasa", Hajdú Martin csodálatos védései, és a többi csapattárs küzdelme mind-mind hozzájárult a sikerhez. Nem hirdettek gólkirályt (nem is tudom, hokiban divat-e), de ha lett volna, akkor szerintem (minden elfogultság nélkül :) ) a név nem lett volna más, mint
BÜKI MARCELL!
Az én fiam!

ANYA

Ui: Egyik szülő készített egy 23 perces összefoglaló videót, ebben Marcell (#21) 2 gólja is látható az elmaradhatatlan gólörömével együtt :)

A nagy példakép: Kovács Csaba #21

Kicsit kaotikusra sikerült a vasárnap.
Alig 10 óra után már a jégcsarnokba voltunk.
Épp az EBEL rájátszásbeli ellenfelünk, a Bonzano csapata edzett a jégen.

A NAGY csapatunk, a SAPA Fehérvár AV19 tagjai már szállingóztak hazafelé a meccs előtti megérdemelt pihenésükre. Marcell ekkor már átöltözve, teljes hokifelszerelésben várta őket az elmaradhatatlan pacsira.
Természetesen most is, mint mindig a legnagyobb örömöt Kovács Csabi feltűnése okozta.
Kapjon tőle csak egy pacsit, hozzá akár egy mosolyt, akár pár kedves szót, vagy mint nemrég egy adag hokis kártyát, Marcell mindettől szárnyal! Ez most sem volt másképp!
Van már "Kovács Csabis" hűtőmágnesünk, hokis kártyánk aláírással, de még újságkivágásunk is.
(Az első közös fotó nem sikerült túl jól, azt később pótolom)

Persze név szerint ismeri már szinte az egész csapatot, de Csabi az más...

11:10-kor kezdődött az edzés.
Marcell most is kitett magáért, nagyon szépen végezte a feladatokat. Az edző, Sofron Árpád nem győzte dicsérni. De hiszen megérdemelte.
Az edzés második felében már meccset játszottak, ahol is Marcellnak ismét sikerült gólt lőnie. A pálya mellett, még a plexi mögött is hallani lehetett felhőtlen örömét :)

Mindettől függetlenül, mikor lejött a jégről, nagyon csúnyán összevesztünk. Igen, nálunk sem történnek a dolgok egyszerűen. Fiam, aki egyébként kiváló támadó, játék közben pillanatok alatt a korongnál terem legyen az bármilyen messze tőle, nem retten meg akkor sem, ha tőle kétszer akkora gyerekkel kell megharcolnia, a jégen töltött minden pillanatot kihasználja, soha nem lézeng a pályán... na szóval fiam sajnos kapus szeretne lenni. Az egyetlen indok azonban csupán annyi, hogy tetszik neki a kapus felszerelés.
De ez nem elég indok!!!

Kicsim! Bízom benne, hogy később megbocsájtasz, és megérted, de NEM LEHETSZ KAPUS! Faragó Gyula vezetőedződ is megmondta, "...annál Te sokkal értékesebb játékos vagy."
(Ez persze nem azt jelenti, hogy a kapus nem értékes a csapat szempontjából, nehogy valaki félreértse! Egyszerűen csak látni kell a fiamat a jégen...)

Szóval finoman fogalmazva nem a legnagyobb egyetértésben indultunk haza...
Ez egyébként egy visszatérő probléma, pár hetente, havonta újra és újra előkerül. Bevallom, nem tudom, mi a helyes :(

Hazaérve azért helyreállt a rend, bár némi duzzogás megmaradt mindhármónk részéről.

Délután 4-kor indultunk vissza a jégcsarnokba.

Bár a meccs csak 17:30-kor kezdődött, de a várható nagy tömeg miatt időben oda akartunk érni. A meccset nem akarom itt részletezni, hiszen az nem az én posztom, de a minket érintő végeredmény sajnos vereséggel zárult. Bonzano csapata 4:2-re megvert minket. :(

Marcell könnyek között ment pacsizni, hisz ez a meccsek végeztével elmaradhatatlan.
Minden csapattagnak volt egy vigasztaló szava hozzá, pedig biztos vagyok benne, hogy így, vereség után nekik sem volt könnyű.
Kovács Csabi lehajolt hozzá, és megkérdezte, mi a baj, miért sír. Válaszolt, hogy azért, mert kikaptunk.
"Ne szomorkodj! Legközelebb nyerünk!" - mondta Csabi.

Ez a jelenet, pár hónapja szinte szó szerint lezajlott közöttük.

Akkor meg is nyertük a következő meccset! Pontosan úgy, ahogy Kovács Csabi ígérte Marcellnak!
...

ANYA

Ui.: Meccsről hazafelé Marcell épphogy el nem aludt az autóban, de lefekvés előtt még megvárta, míg APA lerajzolja neki Kovács Csabát, a nagy példaképet!

Igazi hokimeccs

Régóta vártuk már, hogy végre legyen egy torna, ahol Marcell ismét belekóstolhat a meccsek hangulatába.
Az eddig két alkalom is nagyon emlékezetes volt, de tudtuk, hogy most még jobb, még magabiztosabb lesz a jégen.
Először 2013 őszén mehettünk szupermini tornára Kiskőrösre, amely nagyon emlékezetesre sikerült, hisz minden szempontból első volt.
Első meccs, első oklevél, és persze a legfontosabb, első érem!

Másodszor a 2013-as budapesti Winter Classic rendezvény keretében volt alkalma pici fiamnak - pontosabban nagy hokisomnak :) másik csapattal is megmérkőzni, aminek szintén megvolt a maga hangulata a nyitott pályával és a szép városligeti környezettel. Onnan szintén sok-sok élménnyel tért haza.

Vártam már, hogy újra megmérkőzhessenek, mert minden eddigi alkalommal azt láttam, hogy nagyon inspirálja őket egy-egy meccs. Ezt követően sokkal jobban teljesítenek edzéseken is, hisz ismerik a célt.

És végre elérkezett!

Múlt hétvégén Szigetszentmiklósra kapott meghívást szupermini csapatunk, és az edzők döntése alapján Marcell is részt vehetett.

Először egykedvűen fogadta, mondván "már megint annyit kell buszozni". De hát ez is hozzá tartozik, meg kell szoknia.

Persze a meccs napján mindez elszállt. Főleg, mikor megtudták a "nagyfiúk", hogy az egyik ellenfél csapata lányokból áll :)

Több se kellett, ez teljesen felspanolta őket!

- Lááányok? Hahaha! Őket simán legyőzzük! - mondogatták felváltva. Hiába volt minden próbálkozás, minden figyelmeztető szándék a szülők részéről :) Egy csapatként próbáltuk védeni a lányokat :) - nem sok sikerrel.

Vasárnap reggel 7:45-kor indultunk a fehérvári jégcsarnok elől. Annak rendje és módja szerint a kis csapat felszállt a buszra, a szurkoló gárda pedig autókba ült, és hűen követte őket.

Csodás helyre érkeztünk.

Gyerekeknek való pici, nyitott jégpálya fogadott bennünket. A szervezők előtt le a kalappal, hisz az öltözősátor mellett meleg teával, szendvicsekkel és rengeteg finomsággal várták a kis csapattagokat. És ami meglepő és szokatlan a mai világban, hogy mindezt teljesen ingyen. Köszönet érte, Szigetszentmiklós!

Ez már ugyan nem az ő érdemük, de az időjárás is remek volt: 12 fok, és verőfényes napsütés.

Az első meccsen a budapesti MAC GIRL csapata ellen álltunk jégre. (Marcell a 21-es mezben)

Na nézzük. Milyen is volt a lányok elleni meccs (részlet):

Nagyon ügyesek voltak. És nagyon helyesek :)

De Szautner Marci gyönyörű óljával 1:0-ra azért sikerült megnyernünk a lányok elleni küzdelmet!

Remek meccs volt!

Következő ellenfelük a szigetszentmiklósi Szigeti Bikák voltak.

Minden tiszteletem az övéké, hisz sokkal kevesebb lehetőségük van az edzésre, mint nekünk, és páran közülük nagyon picik még. A 12:0-ás verség ellenére is az utolsó pillanatig küzdöttek. Gratulálok!

Azonban az öröm a miénk, hisz NYERTŰŰŰNK!!!

A következő, a kaposvári csapat szintén nemrég alakult, de a küzdelem részükről is végig töretlen maradt. 

Őket 11:0-ra vertük.

Felmerült a többi szülőben, hogy a fehérváriak nem csak szuperminiket vittek a meccsre, ezért nyertek ekkora fölénnyel.

Ha olvassátok, akkor innen üzenem, csak szupermini korcsoportból összeállított csapattal játszottunk.

Részemről gratulálok mind a 4 csapatnak!

Kívánom, hogy ez a küzdőszellem kísérje végig mindanyiókat ezen a pályán. Sok sikert!

Marcell nagyon boldog volt. Elértük, hogy már megszámolható mennyiségű éremmel rendelkezik. Szám szerint kettővel :) - dehát mindenki így kezdi!

Hazaértünk, de már nagyon várjuk a következő meccset! Remélem mihamarabb elérkezik!

ANYA

Sűrű hétvégi program

Szombati mérleg: 2 óra edzés, 3 óra családi program tele rohangálással, fogócskával, délután 2 óra játék a szomszéd fiúval...

Este:
"- Anya! Annyira elfáradtam! Vegyél fel! Légyszi!
- Kicsim, olyan nagy vagy már, alig bírlak el!
- Naaa, anya, légyszííí! Fáradt a lábam! Vigyél az ágyba!"

Ki tud ennek ellenállni?
Természetesen felveszem :)
(Tudom, kissé gyengének tűnök, de ki tudja meddig engedi, hogy öleljem? - ezért minden percet kihasználok)

Megyünk az ágy felé. Egy hirtelen ötlettől vezérelve kérdezem tőle:
- Mit szólnál, ha most telefonálnának, hogy szabad a jég, mehetnél edzésre?
Szeme felcsillan. Minden fáradság egy pillanat alatt eltűnik arcáról.
- Oké! Mehetünk! - és ugrik ki a kezemből.

Persze tudja, hogy ilyen nincs, így pillanatok alatt elalszik ahogy a feje a párnát éri.
Tényleg hosszú és tartalmas nap volt.

Másnap ismét 2 óra edzés, természetesen teljes erőbedobással:











ANYA

Edzések sora

Marcell minden egyes alkalommal felfokozott állapotban lép a jégre. Türelmetlenül várja, hogy a Rolba végre elhagyja a pályát és Ő birtokba vehesse.
Már kezdjük megtanulni, hogy ilyenkor jobb, ha nem is szólunk hozzá, mert nem mindig  van tudatában annak, mit és hogyan válaszol. Már dolgozik benne az adrenalin.
Az első percek bemelegítéssel telnek, ami időnként fogócskából, időnként korongvezetésből, időnként páros feladatokból áll. Marcell ezt is teljes erőbedobással végzi.
A soron következő feladatokban napról-napra szemmel látható a fejlődés.
Már nem marad le a "nagyoktól", akik persze mindössze 7-8 évesek. Egy-egy új feladatnál eleinte mindig arra koncentrál, hogy azt hiba nélkül, megfelelően végezze. Soha nem téveszti el például azt, hogy melyik lépésnél melyik kezében kell az ütőt tartani. Ez nagyon jó, mert így nem a hibás mozdulatok rögzülnek, hanem a pontos feladat.

Az elmúlt egy-két hétben ismét összegyűjtöttünk pár emléket, ami természetesen a jéghez kötődik.
Mivel a február eleje időjárás szempontjából igen hidegre sikerült, ezért csoporttársunk, Beni (Tankó Benedek) apukája (Tankó Károly) Móron, az iskola udvarán több napi kemény munka árán ugyan, de készített egy szabadtéri koripályát.
Meghívást kaptunk rá.
Nagyon hangulatos volt, nagyon tetszett. Kár, hogy csak pár napig tartott ki, aztán a felmelegedés hatására olvadásnak indult. De azon az estén Marcell, Beni, és apukája, Karesz egy csöppet sem fáztak :) Élvezték a jégen töltött idő minden percét.

Nagyon úgy néz ki, hogy nekünk is meg kell tanulnunk korcsolyázni, mert mi ketten APÁVAL teljesen átfagytunk a pálya szélén :)
Hazafelé Marcellt nem kellett altatni, Alig kiértünk Mórról, elaludt.

Következő héten összesen 5 edzésünk volt.
Zsuzsa néni, Marcell óvónénije már előző héten jelezte, hogy nagyon szeretne megnézni egy edzést. Megbeszéltük, hogy a keddi edzés alkalmas lesz rá.
Marcell már előző nap annyira készült, hogy azon izgultam, nehogy Zsuzsa néninek valami közbe jöjjön. De nem jött közbe semmi, úgyhogy együtt mentek edzésre.
Zsuzsa néni tisztában volt vele, hogy Marcell nagyon ügyes, látott már videót is róla, mégis azt mondta, hogy élőben látni teljesen más élmény. Nagyon tetszett neki!
Ezen a napon az egész edzés alatt meccset játszottak, így Marcell minden erőbedobással dolgozott. Neki még az jelenti a sikert, mikor gólt lő, ezért ez egy nagyon sikeres bemutatkozás volt :)
Zsuzsa néni nagyon büszke volt! És természetesen mi is!!!

A hétvégi edzések már nem sikerültek ilyen jól, bár lehet, hogy ez csak kívülről tűnt így.
A lelátóról csak azt láttuk, hogy a fehér jég miden talpalattnyi részén gyerek van. Legalább 70-en. Mint a hangyák.
Fent volt fél pályán az egész szupermini korosztály, a másik oldalon pedig újra Hokisuli indult.
A 4 edző gyakorlatilag 5 részre osztotta a pályát.
Kintről nézve nagy káosz volt, bár szervezett káosz.
Alapjában véve nagyon ügyesen megoldották, de biztos vagyok benne, hogy ezen hamarosan változtatni fognak, mert hosszú távon nem szerencsés.
Marcell is nagyon ügyesen dolgozott. Még gólt is lőtt! Olyan aranyos, mikor örül!

ANYA

2014.01.30. Akadémia edzés

Kilépek a gyárból.
Fél kettő.
Marcell már a jégen.
Ma egy éve, hogy a Hokisuli keretén belül először jégre lépett.

Végre hétköznap is látom edzés közben, még ha csak pár percet is. DE JÓ!
Nem tudja, hogy megyek...
Vajon észre vesz-e?


Szinte futva megyek be a csarnokba. Nagyon várom, hogy lássam. Nem tudom megfogalmazni, milyen rossz érzés, mikor hétköznapokon nem láthatom a munkám végett. Hétvégéről hétvégére pedig mindig csak a változással, a fejlődéssel találkozom. Olyan jó lenne, ha élete ezen részét is lépésről-lépésre követhetném...
Bár tudom, hogy ez csak engem visel meg ennyire, Ő ezt szokta meg. Tudom, hogy szeretné hogy ott legyek, de elfogadja a helyzetet. De én nem!
Olyankor benn ülök az irodába és figyelem az órát.
Most lép a jégre...
Most vajon mit csinálhatnak... Próbálom elképzelni.
Most jön le a jégről...
Hát, ilyeneken gondolkodom.

De ma nem! Ma végre láthatom! Nagyon boldog vagyok!
Hátha még észre is vesz...!
Szóval futok a lelátóra, a megszokott helyünkre.
Egy kapura játszanak három a kettő ellen.
Marcell és Marci (Szautner Márton), a két pici egy csapatban. :) Kaptak maguk mellé még egy nagyobb fiút.
Így játszottak a kb. 8 éves Jilling ikrek ellen.
Marcell nagyon küzd. (Nyilván a többiek is, de őket nem látom :) Na jó, talán elfogult vagyok kissé.)
Cselez, passzol, ha kell, akkor véd, "megy mint a golyó"...
Imádom nézni!

Góóól!
Ettől boldogok nagyon!
Felnézett! Istenem, felnézett! Integet! De jó!
Boldog vagyok!

ANYA

Edzés reggel 6-kor

Sokkolt a hír.
Edzés reggel 6-kor.
Na neee! Ezt már nem! 5 éves gyereket reggel 6-ra edzésre vinni? Ráadásul hétköznap!
Nem... Itt az idő, hogy kihagyjuk az edzést!
...
NEM! Arról viszont szó sem lehet. Hisz mi nem hagyunk ki edzést.


Emlékszem, általános iskolában volt egy osztálytársam, aki edzésről jött iskolába, onnan pedig vissza. Hát szó, mi szó, nem irigyeltük.

Eljött a nap. Előző este próbáltam időben lefektetni, elaltatni Marcellt, hogy hajnali 5-kor ne legyen olyan megterhelő felébrednie.
Nem sikerült.
Tudta Ő, hogy fel kell kelni, tudta, hogy edzésre megyünk, de kis szeme mégsem akart kinyílni.
Nem volt más választásom, fekve öltöztettem fel a még félig alvó gyereket. Annyira sajnáltam!
Nagy nehezen túljutottunk a reggeli készülődésen, és közben megbeszéltük, hogy az autóba a jégcsarnokig még aludhat egyet.
"- Anya! De ugye felkeltesz!
- Persze kicsim, csak aludj nyugodtan."
De nem aludt el. Mire a jégcsarnokhoz értünk, teljesen felélénkült.
Szinte üres volt a csarnok. A jégen senki nem volt. Gyorsan átöltöztünk a többi álmos kishokissal együtt.
Áhítozva álltak a palánkon lógva és nézték az üres jeget. Akkora öröm volt pici arcukon, mikor az edző idő előtt felengedte őket a jégre játszani. Ez csak ilyenkor fordulhat elő, hisz napközben minden perce foglalt a jégnek.
Rég elfelejtették már, hogy kint még csak most virrad!

Edzés után az öltözőben Marcell egyszer csak sírva fakadt.
Többi szülő kérdezte is: Nagyon fáradt talán?
Nem. Dehogy volt Ő fáradt!
Egyszerűen csak maradni akart... Nem akart oviba menni...

ANYA