Elmúlt hetek eseményei

2015.03.21. Zalaegerszeg, Mini "B" Torna

Féltettem Marcellt a hosszú úttól, hisz mégiscsak egy majd' 2 órás utazásról volt szó.
Mikor a nagymamához megyünk hasonló távolságra, akkor is a végére már alig bír megülni a fenekén.
Bíztam benne, hogy ezúttal a társaság miatt gyorsan elrepül az idő, és nem jut eszébe unatkozni.
Mi autóval kicsit korábban értünk , mint a busz, de nem sokkal. Még szinte kihalt volt a parkoló, csak pár fehérvári hokis szülő várakozott a csemetékre.
Mikor a busz megérkezett a gyerekekkel, még alig volt más csapat a helyszínen.

Gyorsan bepakoltunk piciny öltözőnkbe, majd jöhetett a bemelegítés. Szép idő volt, ezért a jégcsarnok melletti területen kellőképp bemelegedhettek. Előkerült egy labda is, és a nagyokat utánozva elkezdtek körbe tengózni.

Marcell is nagyon izgatott volt, ugrált örömében, várta a labdát, de amikor az felé vette az irányt, azonnal úgy helyezkedett, hogy véletlenül se kelljen beleérnie. Tény ami tény, félt a labdától. Nevettem is rajta, mert ha belegondolok, hogy APA eredeti tervei szerint most éppen fociznia kellene, igencsak bajba lenne.

Gyorsan készítettem róla pár fényképet, majd hagytam is, hogy a bemelegítés további részén ne zavarjam meg őt ... mert folyton kinézett rám ...

A képen: Halmai Marci, Nagy Roli, Sélley Dávid, Sümegi Ricsi, Kovács Bálint, Büki Marcell, Hajdú Martin, Denk Marcell

APÁnak igaz volt. Marcell Mini tornán teljesen másképp viselkedik, mint a saját korosztályában. Közel sem annyira feszült, inkább nagyobb benne a várakozás, a bizonyítási vágy. 

Az első meccset megszámlálhatatlan góllal, nagy fölénnyel nyerték, mi azonban nem voltunk elégedettek Marcell teljesítményével. A többi meccséhez viszonyítva és ismerve, hogy mire képes, ez nagyon gyenge volt. Értem én, hogy egy gyengébb csapat nem kihívás, de azért álljunk meg egy pillanatra. Nagy álmokkal, nagy tervekkel készül az életre, és közben belefér egy ilyen gyenge teljesítmény? 

- Mi volt ez kicsim? - kérdeztem, és abban a pillanatban tudta, hogy nem teljesített megfelelően - Ez a játék nem elég ám Amerikába! - folytattam, és éreztem, hogy kicsit keményebb vagyok vele a kelleténél. De ki mondja meg neki, ha nem én? Egyedül tőlem fogadja el a kemény kritikát.

Sírt ugyan, de pontosan tudta, mire is gondolok. Hogy honnan tudom? A következő meccsekből és az az utáni, ezúttal elégedett öröméből.

A két barát bemelegítés közben - Szakáll Petivel

Sorára várva...

A tökéletes helyezkedés

Az edzők öröme
Képen Láday András vezetőedző, Pukli Máté edző

A második meccset a Vasas ellen elvesztették ugyan, de az Újpest és a MAC csapata ellen olyan szépen játszott, hogy azt bármelyik 9 éves megirigyelhette volna. Sorra jöttek a gyönyörű cselek, a "táncoltatás" - így neveztem el, mikor oda-vissza húzza a korongot amíg az ellenfél már követni sem tudja, majd villámgyors tempóval előre tör. Ezúttal még a gól sem maradt el. 

- Na igen fiam, ez már gyönyörű volt! - és látom, ahogy a dicsérettől elönti a büszkeség - Tudod Te, hogy mit kell játszani! - és mindhárman elégedetten öleltük egymást.
Tudom, és hiszem, hogy ez a hozzáállás vezeti őt a megfelelő úton előre még akkor is, ha időnként főként a külvilág számára ez keménynek tűnik.
Ezúttal a jégkorong a cél, de alakulhatott volna másképp is az életünk, akkor is ugyanígy gondolnám.

A megérdemelt jutalom

Marcell az iskolában is jól teljesít. Ha edzés végett el kell kérnünk őt napköziből, akkor azt igyekszünk előre jelezni a tanító néniknek. Ezúttal azonban ezt nem tudtuk megtenni, mert a délelőtt folyamán kaptuk az értesítés, miszerint a zalaegerszegi tornán részt vettek 14:30-ra jelenjenek meg Előkészítő B - Mini A edzésen. Ilyenkor mindig kicsit kívülállónak érezzük magunkat, hogy vajon ez a lassan 7 éves fiúnkra is vonatkozik-e. A levelet értelmezve azonban mennünk kellett.
Mint ahogy várható volt, nagyon kevés gyerek tudott ilyen hirtelen eljönni, ezért András bácsi (Láday András vezetőedző) is könnyebben tudott egyénileg figyelni rájuk. Tartalmas edzés volt.
Utána azonban siettünk haza házi feladatot írni, mert 6 órakor újra a jégen kellett lenni. A hétvégi szupermini "A" torna névsorába szerepeltünk ezért a szuerminis edzővel, Botival történt korábbi megbeszélésünk alapján - miszerint torna előtt egy-egy edzésre feltétlen menjünk - mindenképp ott kellett lennünk.
Edzés végén szülői értekezletet tartottak, hogy megbeszéljék a torna részleteit, mert ezúttal mi voltunk a házigazdák.
Értekezletre APA ment, én pedig vártam kicsi fiamat a jégről, hogy átöltözhessünk.
- Anya! Maradhatok Minin? - kérdezte lelkesen.
- Biztos, kicsim? Ez már a harmadik edzésed ma!
- Igen, biztos! - válaszolta, és kérdőn nézett rám.
- Na jó, rendben. De akkor ígérd meg, hogy a holnapi edzést kihagyjuk.
- Rendben! - válaszolta rövid gondolkodás után.
(Mondanom se kell, egy-két szülőtől a gúnyos megjegyzés nem maradhatott el. "Nem lesz kicsit sok?" - kérdezték odavetve.)

2015.03.28 Szupermini Torna, Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok, Székesfehérvár
A torna reggelén időben érkeztünk a csarnokba, hisz az ilyenkor megszokott szendvicskészítés nem maradhatott el. Mint minden tornán, így nálunk is a vendéglátó csapat szülei készülnek a csapatok fogadására.
A tavalyi évhez hasonlóan APA támogatást kért a szabadbattyáni Família Pékségtől, amit ezúttal is köszönünk. Így 20 kg kenyérrel felszerelkezve elsők között kellett megérkeznünk, hisz kenyér nélkül nincs szendvics.
Az előkészületek jó ütemben és hangulatban zajlottak, így mire a csapatok megérkeztek, készen is voltunk a fogadásukra.
Gyors bemelegítés és öltözés után kezdődtek is a meccsek.
Lopva oda-odanéztem a pályára, hogy lássam kicsit Marcellt, de még várt rám az oklevelek megírása, hisz ebben a korban minden csapat, minden gyerek megérdemli a jutalmat.
A tornára Marcell mentora is kilátogatott.

Így a szezon vége felé felgyorsultak az események, és kihasználva a tavaszi szünet adta szabadidőt, több jégidőt kaphattak a kisebb korosztályok is. Következő hétvégén a Kaposvárra készülő Mini csapat névsorába nem szerepeltünk, de azt követően a szintén hazai pályán megrendezésre kerülő Mini "A" tornán már igen.
2015.04.11 Mini A Torna, Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok, Székesfehérvár
A szokásos menetrend: szendvicskészítés, gyerekeknek bemelegítés, öltözés és már kezdődhetett is a Torna.
Marcell a 4. sorba kapott helyet. Az első pillanattól kezdve teljes erejéből hajtott, nagyon szépen játszott. Mégis sírva jött le a jégről. Öleltem, vigasztaltam, de keservesen sírt.
- Mi a baj? - kérdezte András aggódva.
- Nem lőttem gólt! - szipogta Marcell
- Ugyan, nem az a fontos! Jól játszottál. - jött az edzői vigasz.
A négy meccs során a gól elmaradt. Rengeteg helyzete, rengeteg korongszerzése és sok gólpassza ellenére ezúttal nem sikerül a kapuba lőnie.
Azonban ahogy játszott, azt öröm volt nézni. Nem várta tétlenül a korongot, bátran és kitartóan ment az akár egy fejjel nagyobb ellenfelekre is. Palánkra szorította őket, és nem egyszer sikerült is győztesen, koronggal kijönni ezekből a helyzetekből. Nem félt előre törni akkor sem, mikor egyszerre hárman mentek rá.
Ismét bebizonyította, hogy helye van a Mini csapatban.


ANYA

Útravaló intelmek

Két évvel ezelőtt, mikor még hokisulira jártunk és meg sem fordult a fejünkben, hogy Marcell jégkorongos lesz, olvastam a jégcsarnok melegedőjében, a faliújságon 2 szöveget.
Nem tudom, mióta vannak ott, de a lapok már megsárgultak, és a mai napig ugyanazon a helyen fellelhetőek.
Mindkettőt, mint egy intelmet, nagyon komolyan vettem és veszem a mai napig is.
Az egyik egy vers, amely így szól:

DOROTHY LAW HOLTE: 

                                          EGY ÉLET A KEZEDBEN

Ha a gyerekek kritizálva élnek,

Megtanulnak megbélyegezettnek lenni.

Ha a gyerekek ellenségeskedésben élnek,

Megtanulnak veszekedni.

Ha a gyerekek kicsúfolva élnek,

Megtanulnak szégyenlősnek lenni.

Ha a gyerekek megszégyenítve élnek,

Megtanulják bűnösnek érezni magukat.

Ha a gyerekek toleráns légkörben élnek,

Megtanulnak türelmesnek lenni.

Ha a gyerekek bátorítva élnek, 

Megtanulnak bízni.

Ha a gyerekek dicséretben élnek, 

Megtanulják az igazságosságot.

Ha a gyerekek megerősítve élnek,

Megtanulják magukat szeretni.

Ha a gyerekek elfogadva és barátságban élnek, 

Megtanulják megtalálni a szeretetet a világban!

Nagyon sokféle gyerek van, nagyon sokféle nevelési mód. Tán mindegyik más. De ez a kettősség mindig megjelenik, ha nem is a végletekben.
A gyerekek nem csak ilyenek, vagy olyanok, de hiszem, hogy ez elsősorban rajtunk, szülőkön múlik.
Saját szememmel láttam olyan gyereket, akit a szülő folyton kritizált és nem akárhogyan: leginkább megalázó, csúnya szavakkal mindenki előtt. Ez a gyerek nem csoda, hogy társain vezeti le a benne felgyülemlett feszültséget, így próbálva önmagában egyensúlyt teremteni.
A szülő azt mondja, "kövér vagy" és közben folyton eteti gyerekét. Ha kell, ha nem, tolja bele a kaját. (nem ételt, szemetet)
Egy másik gyerek, aki: nagyon rossz, nagyon hirtelen haragú, kezelhetetlennek kikiáltva, aki tanulni sem akar. Ez a fiú tegnap a könyvtárban kedvet kapott Marcelltől az olvasásra egy nagyon aranyos mesekönyvből. Marcell szívesen átadta volna neki, de a nagytestvér (nem volt vele szülő, csak egy két évvel idősebb fiú) azt mondta, nem kell neki, majd olvas mást. Láttam szemében egyszerre a sóvárgást és a csalódást. Ez a gyerek soha nem fogja megszeretni a tanulást, és továbbra is "kezelhetetlen" marad, hisz mindig csak próbálni fogja elérni vágyait, de nem kapja meg.

Elgondolkodtató, hogy vajon egy kis odafigyeléssel, egy kicsit tudatosabb neveléssel vajon ezekből a gyerekekből mi lenne? Mit érnének el? De ha "csak" egy boldog, kiegyensúlyozott életet, akkor már megérte, nem?

Magamban mindig mosolygok kicsit, mikor megdicsérik Marcellt, és a szülők példálóznak gyermekeik előtt vele, amiért egymaga húzza a hatalmas táskáját.

Ezek a szülők biztosan nem olvasták a faliújságra kihelyezett Hokis szülők tízparancsolatát:

Mit nem szabad tenni egy  szülőnek?

1. Beavatkozni az edző tevékenységébe edzésen és mérkőzésen.
2. Kierőszakolni fia beállítását a csapatba.
3. Palánkhoz hívni a gyereket és tanácsot adni neki, hogyan kellene játszani.
4. Cserepad területére lépni.
5. Az öltözőbe belépni (kivéve, ha az edző kéri erre).
6. Dohányozni a jégcsarnokban.
7. Rákiabálni a játékvezetőre.
8. Vinni a gyerek bármilyen felszerelését.
9. Hétvégi telektúrával az edzés vagy mérkőzés kihagyására kényszeríteni a gyereket.
10. Elfelejtkezni a fia szerelésének rendszeres ellenőrzéséről (a mez, korcsolya,fejvédő csavarjainak stb. állapotáról).

Mivel Marcell annyiszor hallja a megjegyzéseket, már neki is kezd feltűnni, hogy a társai helyett legtöbbször a szülők viszik a felszerelésüket.
Elkezdett reklamálni.
- Semmi baj kicsim, viszem a cuccaid, de akkor én megyek fel a jégre.
- Na de anyaaa, te nem mehetsz fel - és kinevet.
- Oké, de akkor neked kell vinned! Annak aki jégre megy benne!
Majd szó nélkül, mosolyogva húzza tovább a táskáját, amibe egyébként még ő maga is beleférne :) , és büszkén élvezi tovább a többiek dicséretét.
Imádja, ha dicsérik! Ilyenkor mindig rám néz, és mintha azt mondaná a szemével: Köszönöm, anya.

Rettentő jó érzés. Talán az egyik legjobb a világon!


ANYA

A lehetőség

Nagyon sokat gondolkodtam az utóbbi napokban, hogy ezt a számunkra akár egy életre meghatározó történést megírjam-e. Nem másért, csak a már-már kellemetlen és elszomorító irigyek miatt.

Már nem tudjuk kivel beszélhetünk, kinek mesélhetünk, mert egyre több és több ismerős vált át. Eddig leginkább azt éreztették, hogy mi fújjuk fel a dolgot fiúnk tehetsége körül, mára már mindenki elismeri, hogy  ő tényleg jégre született. Igaz, ebben rengeteg munka is van, rengeteg akarat és maximalizmus, a "legjobbnak lenni" folyamatos érzése Marcellban. Mindezt látva egyre több irigyünk van.
Viszont szerencsére egyre több azoknak a száma is, akik elismerik, elfogadják és pozitívan biztatnak minket.
Az ő biztatásukért és szeretetükért döntöttem úgy, hogy elmesélem mi is történt velünk az utóbbi időben.

Kettős érzés tolong bennem: egy mély bánat és egy hatalmas öröm.
Az utóbbi heteket egyrészt édesanyám betegsége, és halála tette mélyen szomorúvá, másrészt egy érdekes levélváltás, majd egy megbeszélés adott végtelen büszkeséget és örömöt. Mindez egy időben.
Hát lássuk, mi is ez az öröm!
Pár hete, Marcell egyik edzése után egy kanadai jégkorongos keresett meg minket, és dicsérte, tehetségesnek ítélte fiunkat. Ajánlott egy nyári tábort, ami nagyon hasznos lenne Marcell fejlődése érdekében. Természetesen külföldön.
Majd e-mail-en is küldött át pár ajánlatot, miből is választhatunk. Mindez angolul történt, ami megnehezítette számunkra a megértést.
Jó, jó! Tábor. Tornák. Kanadában, Amerikában, esetleg Litvániában...
Választunk, majd kifizetjük a költségeket, az utazást és kész is.
Mire másra is gondolhattunk volna, hisz itthon erről szól a táboroztatás.

A héten azonban sikerült egy közös időpontban, immár tolmács segítségével (örök hála Ricsi!) leülni és átbeszélni, miért is ragaszkodik ennyire Marcellhoz.
Nem volt könnyű eltekinteni a magyar táboroztatási rendszertől és megérteni, hogy milyen lehetőséget kaptunk.
Világossá vált számunkra, hogy ez a "jóakaró" egy úgynevezett "megfigyelő", akinek az a dolga, hogy keresse a tehetségeket.
A céghez - akinek dolgozik -, nem lehet másképp bejutni, csak megfigyelő ajánlásával. Ők viszont a lehető legtöbbet hozzák ki a gyerekekből.
Ennek bizonyítéka, hogy ma már 34 NHL (National Hockey League) játékos került ki a kezük közül és rengeteg tanítvány más ligákban találta meg számítását. Az egyik leismertebb cég a jégkorong tengeren túli történetében.

Marcell teljes természetességgel fogadta a hírt.
Nem úgy, mint mi. A döbbenet és a büszkeség csatát vívtak bennünk. A büszkeség győzött.
Igen, Marcell valóban tehetséges. Marcell valóban a jégre született. Marcellra valóban nem mindennapi élet vár.

Már tudjuk, hogy akárhogy is, de nyáron az Egyesült Államokba megyünk egy hétre. Még nem tudjuk, hogy hogyan, de az elkövetkező hónapok ennek a megoldását tartogatják.
Nincs más dolgunk.
Meg kell teremtenünk mindezt, még ha erőnkön felül is...


ANYA

Kemény munka gyümölcse

Kedves Blogolvasó!
Bemutatkozom. Büki Ferenc, az Apa vagyok! Rám került a sor, hogy írjak. Na nem azért nem írtam eddig, mert nem tudtam, de most ANYA sajnos nem tudott ott lenni Marcell egy nagyon fontos tornáján Dunaújvárosban, ezért én jövök! De félre a zöldségeket, jöhet a lényeg!

Marcellt az a megtiszteltetés érte pénteki nap edzés után, hogy mini csapatunk vezetőedzője, Ládai András megkeresett minket a melegedőben.
-Sziasztok! - szólt András - szeretném elkérni a telefonszámodat, mert Marcellt behívnám a Mini csapat tornájára, ha el tudtok jönni.
- Persze - feleltem - nincs semmi akadálya.
Ebben a pillanatban még nem volt biztos, csak annyit mondott, este felhív!!! Persze Marcellnek sem kellett több, rohant barátaihoz elmondani a hírt! Kicsit visszafogtam ugyan, hisz még semmi sem volt biztos!
Persze Marcellnek fülig ért a szája! Ezt nem lehet leírni, nagyon boldog volt, még nem láttam ilyennek.
Egy óra elteltével csörgött a telefon, András volt.
- Szia, nem várok estig Marcell jön a tornára és játszik! Reggel háromnegyed 7-kor indulunk.
Persze este Marcell alig akart elaludni, hisz repült a boldogságtól.
- Apa! Végre a barátaimmal játszhatok! Imádom!!!
- Apa! Anyát ne hívjuk fel, megvárom!
Persze felhívtam, mert este 10:30-ra ér csak haza. Azt nem tehettem meg, hogy nem szólok neki, hisz reggel 5-kor mit mondok, hova megyünk. :)
Most tapasztaltam meg igazán, mit jelent egy ilyen nap: felkelés, kajakészítés, bepakolás, gyerek összeszedés, indulás.
A jégcsarnokhoz érve "régi" szülőkkel való találkozás furcsa, de jó érzés volt. Több, mint egy éve is van már, hogy velük mentünk akkor még szupermini tornára. Bár azóta is nap, mint nap találkozunk velük.
Jajj, visszakanyarodva az estéhez, Marcell azt mondta, ő akarja Anyának elmondani, mert ő dolgozott meg azért, hogy bekerülhetett a Mini tornára, és milyen igaza van! Egy ilyen tisztalelkű és alázatos kis lény, mint ő 6 és fél évesen is tudja, mit akar az élettől.
Büszke vagyok rá nagyon!!!

Elindultunk! Mi szülők az úton megbeszéltük az élet nagy dolgait, volt rá 40 percünk, míg odaértünk.
Marcell egész más volt, mint az eddigi tornákon. Lehetett vele beszélgetni és ő is beszélt mindenkivel.
Macell cserejátékos lett, ami persze nem nagyon tetszett neki, de valami furcsát láttam rajta: elkötelezettséget, magabiztosságot.
Igazat megvallva ilyet én nem láttam még a gyereken!
Elérkezett az első meccs. Az első ellenfél Dunaújváros csapata volt. Marcell 3 percet játszott, de azt valamilyen fantasztikusan. Más volt, mint a szuperminin. Meg voltam lepődve, de valószínűleg más is meglepődött rajta.
Amikor a jégre lépett játszani, hajtott, figyelt, azt játszotta, amit az edző kért. Nem kellett osztani, hogy menjen vissza védekezni, vagy éppen passzolni.
Sajnos ezt a meccset elvesztettük, de Marcell 6,5 évesen nagy csatát nyert a II. STEEL BULLS TOURNAMENT U9 Nemzetközi tornáján. Nagyon jó volt látni, ahogy a csapattársai mennyire dicsérték őt jó megmozdulásaiért.
Összességében az első meccsen a sorában egy gólpasszig jutott és több blokkolásig!
Második meccsüket a Győr ellen játszották és brillíroztak a gyerekek. Marcell már nem csere volt a nap hátralévő részében, hanem beverekedte magát a 3. sorba, és a nap végéig ott is játszott. A fiúk ezt a meccset megnyerték. Boldogok voltak.
A nap hátralévő részében még 3 meccset játszottak a gyerekek.
Nagyon tanulságos volt mind a szülőknek, gyerekeknek, edzőknek.
Az utolsó meccsükre visszaért Marcell imádott edzője, mentora, Faragó Gyula is. Lepacsiztak a jégen, és picit beszélgettek. Ezután szerintem Marcell rátett még egy lapáttal és gyönyörűen játszott, egy gól is íródott a neve mellé. Megmutatta edzőinek, hogy megérdemelte ezt a lehetőséget a minisek között!!!
Remélem nem ez volt az első és utolsó!!!

A nap végén jött az igazi meglepetés.
Éremosztás.
De nem akármilyen.
András félrehívta a gyerekeket, hogy megkapják a jutalmukat, az érmeket.
Mi szülők ezt sajnos nem hallottuk, pedig jó lett volna, mert Marcell egy másik díjjal gazdagodott. Csapaton belül a legjobb játékosnak választották. Nagyon büszke voltam rá. Azt hiszem, így utólag visszagondolva megérdemelte. Ezt a díjat minden csapatból egy gyerkőc kapta. Nálunk a fiam.
Büszke vagyok rá!!!

u.i.
Két érzés kavargott bennem ezzel a díjjal kapcsolatban.
Vajon miért ő kapta? Mert a legfiatalabb? Gólt lőtt, gólpasszt adott, védekezett, tette a dolgát, amit mondtak neki. 6.5 évesen a 9 évesek tornáján vett részt. Az egész mezőnyben a legfiatalabb volt, de felvette a versenyt velük. Bebizonyította, hogy ott volt a helye. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk edzőktől, szülőktől!!!
Másik érzés: Igen! Learatta a kőkemény munka gyümölcsét. Bizonyított!!!

Üdvözlettel:
a büszke APA

Marcell a legjobbak között

Már egy hónapja tudtuk...
Csupán az időpontra vártunk...
Mindenesetre addig Marcellnak nem szóltunk...
Izgatottabbak voltunk, mint egy kisgyerek...

Az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Alapítvány Marcellt korosztályában a legjobb 5 közé választotta.
Micsoda büszkeség!Micsoda jutalom a sok-sok munkáért, a sok-sok áldozatért!
Munkáért Marcell részéről, áldozatért a részünkről.
De ez nem olyan igazi áldozat ám!
Mert mit is áldozunk fel?
Leginkább az időnket. Na jó, én feláldozom sokszor a takarítást, a vasárnapi ebédet, de mik ezek ahhoz képest, amit cserébe kapunk. Olyan fiút neveltünk, aki alázatos a "munkája" iránt. Legyen az a sport, vagy legyen a tanulás. Bármit, amit csinál, kitartóan végzi addig, míg az nem lesz a legjobb.

Bevallom, nem volt ez mindig így.
Egész pici korában mindig nagyon szigorú voltam vele, mikor belekezdett valamibe és azt feladta. Sosem felejtem, mikor tán 3 éves sem volt még, és mindig autót rajzolt. Sokszor a lapon nem volt más, csak egy félresikerült kör, ami után hisztibe tört ki, majd mérgesen és sírva gyűrte össze mondván, hogy nem sikerült tökéletesre az autó kereke. Ezután minden alkalommal kisimítottam a lapot és szigorúan rászóltam, hogy márpedig be kell fejeznie. Majd gyorsan kiviharzottam a konyhába és magamba zuhanva elmélkedtem, vajon helyesen cselekszem-e.
Egy-két alkalom után már nem gyűrte a lapot, hanem önállóan küzdött tovább. Persze megmutattam neki, hogyan próbálkozzon, bevetettük a 20 Ft-os körberajzolását is, de még mindig előfordult, hogy mérgesen sírva fakadt. Újabb egy-két alkalom után már azt hüppögte:
- Tudom anya, nem adom fel! - és sírva próbálkozott tovább.
Sokszor rettentően sajnáltam, de mégis így éreztem helyesnek. Legtöbbször nem ésszel, hanem ösztönből cselekszünk, ha gyermekünk neveléséről van szó.

Mikor a jégkorong beköszöntött az életünkbe, addigra ezen a küzdelmen jócskán túl voltunk.
Ezért soha nem merült fel benne, hogy az edzés időpontján ne jelenjünk meg csak azért, mert nincs kedvünk. Sőt! Mai napig sincs olyan indok (betegségen kívül, de az szerencsére nagyon ritkán esik meg vele), ami miatt edzés kimaradhat.
Részünkről ez az áldozat.
Leszervezni, hogy épp melyikőnknek van ideje, vagy ha nincs, akkor kitől kérhetünk segítséget... de edzésen ott a helye. (Gyula mondta egyszer, hogy ilyen pici korban egy-egy edzés kihagyása óriási fejlődési különbségeket szül)
A legjobb a dologban azonban az, hogy ez már nem a mi elvárásunk. Ez már a saját maga elé támasztott követelménye. Ugyanúgy, ahogy a tanulás is.
Amikor edzés miatt nem a napköziben készíti a házi feladatát, akkor a jégcsarnokból hazaérve legtöbbször szó nélkül, önállóan nekiáll kötelességének.
Nincs vita, nincs ellenkezés.
Ez az igazi jutalom!

Az ünneplés és a díjátadó a kis névre szóló trófeával, majd a jutalomjáték a példaképével ezért nem egy ajándék számunkra, hanem egy óriási elismerés az eddigi erőfeszítéseinkért. Ami valljuk be, mindegyikőnk részéről öröm. Marcellé a játék öröme, miénk pedig a büszkeség érzése!

Az ünnepség keretén belül nagyon szép és megható megemlékezést hallhattunk az Alapítvány névadójáról, Ifj. Ocskay Gáborról és az ő általa felállított követendő példáról.
Marcell büszkén állt legfiatalabbként a kis díjazott társai között, ahol a mini és szupermini korosztályban összesen 11 kishokist díjaztak.

Hátsó sor: az Alapítvány részéről: Tóth István, Ocskay Zsuzsanna, Boros László, illetve Székesfehérvár polgármestere: Cser-Palkovics András

Középső sor: Pallag-B. Róbert, Makai Miklós, Nemes Márton, Hadleczki Márton, Bagonya Ádám

Első sor: Hajdú Martin, Büki Marcell, Sári Martin, Cser-Palkovics Ágoston, Vén Bendegúz, Filipkó Bence

Az ünnepséget követő állófogadás közben azonban már mindegyikőjük izgatottan várta, mikor léphet jégre.

Középen Marcell, mögötte a 3 kedvenc!

Balra Frank Banham #38, középen Kovács Csaba #21, jobbra pedig Kóger Dániel #61

Egy kis passzolgatás... a két #21-es

A taktikai megbeszélés sem hiányozhat...

... és persze a pózolást is meg kell tanulni!

Sikerült Rajna Mikinek (#31) is gólt lőni! :)

... végül egy kis meccs is belefért a programba!

... és a boldog csapat!

A mi büszkeségünk!
Gratulálunk Marcell!


ANYA

Év végi változások

Az elmúlt hónap, a 2014-es év utolsó időszaka több változást is hozott az életünkbe.

Elsőként munkahelyemen másik területre kerültem, ami magával hozta a folyamatos műszak vállalását. Innentől kezdve nincs hétvége, nincsenek napszakok, de még csak azt sem tudom követni, hogy milyen nap is van. (négy nap délelőtt dolgozom, egy nap pihenőnapot követően négy napig délután, majd egy nap pihenővel négy napon át éjszaka kell munkába mennem)

Kegyetlen. Nem embernek, pláne nem anyáknak találták ezt ki.

Marcell könnyen megértette, sőt tudtam a dolgot úgy csavarni, hogy még örüljön is neki.

Hiszen míg óvodába járt, mindig arról "álmodott", hogy én megyek érte. De irodai munkarendben dolgozva soha nem értem volna oda időben.

Pici szívének ezúttal más se kellett, elég volt megígérnem, hogy mostantól kezdve én is tudok majd érte menni a suliba. Szinte sírt örömében, úgy ugrott a nyakamba.

Már csak nekünk kell megküzdeni ezzel a teherrel, de ahogy APA mondja mindig, "ezt is megoldjuk".

A másik változás Marcellt érintette.

Szupermini edzésről egyre inkább úgy jött le, hogy vagy nagyon mérges volt, vagy dühében sírt is. Előfordult, hogy mérgében megütötte egyik társát, akinek apukája hozzánk jött reklamálni, de a miértre már nem volt kíváncsi. Pedig Marcell akkor is tűrte egy jó darabig, hogy a gyerek bántja, csúnya módon szídja.
Tűrtük mi is egy darabig, igazából tanácstalanok is voltunk. De egyszerűen csak azt láttuk, hogy hiába küzd, hiába lő gólt, társai állandóan elgáncsolják, kihúzzák ütővel a lábát, fellökik, vagy egyszerűen szóval szídják csak azért, mert nem tudják elvenni tőle a korongot. Mindez érthetően felbosszantotta, dühítette, de annyira, hogy egyik alkalommal már mini edzésen sem akart maradni. Nálam itt szakadt el a cérna.
Pár nap gondolkodás után végül úgy döntöttünk, Marcell nem megy többet szupermini edzésre, csak minire. Tudom, hogy ez az ő korcsoportja, tudom, hogy ővelük mehet csak tornára, tudom az is, hogy meg kell tanulnia kezelni az elé gördülő nehézségeket, de milyen áron?
A bizonytalanságot csupán az okozta, hogy csengett a fülembe szeretett edzőnk, Gyula első tanácsai közül az egyik, miszerint "...Marcell a lehető legtöbbször legyen jégen." Eddig ez a mondat vezérelt minket, de be kellett látnom, hogy van olyan szituáció, ami ezt meggátolni képes.
Cserébe úgy döntöttünk, hogy inkább még egy kicsit áldozunk rá, és szupermini helyett rendszeresen járunk közönségkorira.
Nem ugyanaz a haszna, de mégis nagyon jó hatással van Marcellra. Megtanulja kezelni és közben élvezni a sok dícséretet, amik mellett elsuhan, megtanul barátságokat kötni, hisz legutóbb is egy előkészítős nagy fiúval, Bencével ismerkedett meg (még egy kis szülői segítség ugyan elkelt), akivel egy jót koriztak, majd sokat beszélgettek. Ezek is nagyon hasznosak, hisz mindinkább ennek a nagy családnak részesévé válik.

A döntés óta eltelt már két hét. Botival és Mátéval, Marcell szuperminis edzőivel is megbeszéltük (mégiscsak ők értenek ehhez igazán), és abban maradtunk, hogy megpróbáljuk így.
Azóta Marcell kezd megnyugodni. Nem állítom, hogy nincsenek szituációk mini edzésen is, amit nem kellene megoldani, de ezzel már egyedül kell megküzdenie. Itt azonban sokkal kevésbé bántják vagy szídják. Sokszor a nagyobbak még mindig segítik, pátyolgatják, hisz ő a legkisebb. De itt sokkal jobban kell hajtani. A meccsek keményebbek, de pont erre van szüksége. Ettől fog továbbra is fejlődni.
Ami azonban továbbra is változatlan, hogy nagyon szereti a jégkorongot.
- Anya, nem szeretem, hanem imádom! - mondja mindig cinkosan

A változásoknak azonban itt még közel sincs vége...


ANYA

Ismét dunaújvárosi torna

- Anyaaaa! Láttad???? - kérdezi Marcell izgatottan, mikor 2 meccs után lejön a jégről.
A többi "kishokis" lógó orral, szinte sírva kullog az öltöző felé a két vesztes meccs után, de Marcell végtelenül boldog.
- A világ második büntetője!!! Anya! Láttad? Belőttem!!! - kiabálja már messziről.
Persze, hogy láttam!

Hogy, hogy sem, egyszer csak ott termett a büntető lövés küszöbén, mint legutóbbi tornájukon. Olyan gyorsan történt, hogy nem is igazán vettem észre, mi váltotta ki ezt a bírói döntést.

- Andris kiharcolta nekem a büntetőt! - meséli tovább.

- Értem! - válaszoltam, de ez cseppet sem volt igaz.

Tódultak ki a gondolatok kis száján, de az izgatottságtól semmit sem értettem.

Bár nekem bőven elég volt a boldogságát látni, mit nekem a részletek!

Míg siettem hozzá a lelátóról, próbáltam felkészülni arra, hogyan fogom vigasztalni hisz eddig még nem sok meccset vesztettek el, most pedig mindjárt kettőt is egymás után. Nem is igazán tudtam, hogy fog reagálni rá, de a büntető lövés találata feledtetett vele minden rossz érzést.

Igen. Most újra bebizonyosodott, amit az elmúlt alkalmakkor megfigyeltem. Marcell első találata  minden feszültséget felold benne. A hátralévő két meccsen még négyszer betalált a kapuba.

Képen: 1. sor: Sári Martin, Filipkó Bence, Kabai Tamás

2. sor: Szautner Márton, Sábián Roland, Korpa András, Büki Marcell, Cser-Palkovics Ágoston, Nyikos Orsolya, Skultéti-Lampert Iván, Kiss Domonkos, Hamrák István

3. sor: Bedő Botond

A torna után, Dunaújvárosból hazaérve hokis társai, a Kabai testvérek meghívtak minket egy délutáni közös játékra, együttlétre. 

- Anya! Ugye megyünk!!! - kérdezi Marcell a szokásos "bociszemekkel", mert nem számított rá, hogy azonnal igent mondok. De miért ne! Hiszen igazán megérdemlünk egy kis lazítást mindannyian!

A gyerekek boldogan játszottak, mi felnőttek örömmel beszélgettünk, pihentünk kicsit. Tudom, ha hazamentünk volna, belevetem magam az elmaradt, vagy inkább mindig megújulni képes házimunkába, de így legalább tényleg kikapcsolódással telt a vasárnap.

Olyannyira jól sikerült, hogy hétfőn reggel Marcell még a szeretett iskolájába sem akart menni...

ANYA