Sűrű hétvégén vagyunk túl.
Időnk nagy részét most is a jégcsarnokba töltöttük.
Pénteken kezdődött, mikor is munka után arra sem volt időm, hogy még egy réteg ruhát magamhoz vegyek, mert a fiúk közölték, Előkészítő meccsre megyünk.
Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia Előkészítő "A" és Előkészítő "B" csapata játszott egymással.
Ragyogó alkalom arra is, hogy ha csak egy röpke ideig, de Marcell és Gyula bácsi üdvözölhessék egymást a meccs előtt, hisz szeretett edzőnk az Előkészítő "B" csapat vezetője.
Így már nem is kérdéses, melyik csapatnak drukkolunk.
- Marcikám! Kevesen vagyunk, nem tudsz egy jó csatárt, aki beállna hozzánk? - kérdezte Gyula bácsi félig viccesen.
Marcell gondolkodott egy pillanatig:
- Ööö, ÉN! - vágta rá végül határozottan. :-)
Persze nevettünk, de közben mindannyian arra gondoltunk, de jó is lenne...
... de pici még.
Nagyon jó kis meccs volt, ezek a 10-12 éves gyerekek hatalmasat küzdöttek.
Egy gólkülönbséggel ugyan az "A" csapat nyert, de a "B" csapat is ragyogó játékkal, alázattal mutatta meg, mit is tud.
Többször láttunk már Utánpótlás-meccseket idegen csapatokkal, de most, mikor két fehérvári csapat mérte össze tudását, a lelátón szinte néma csend volt. A gyerekek küzdöttek, a szülők pedig lélegzetüket visszafojtva figyelték őket. Nem volt szitkozódás, nem volt bekiabálás, a gólöröm azonban senkitől sem hiányozhatott, még akkor sem, ha a másik csapat lőtt gólt. Nem csoda, hisz nem csak a gyerekek vannak nap, mint nap együtt, de a szülők is jól ismerik már egymást, hisz legtöbben 4-5 éve ide járnak.
Úgy, ahogy mi is a Szuperminibe (és a Minibe) már sok mindent tudunk egymásról, pedig alig 2 éve visz ugyanoda az utunk. Megismerjük, meghallgatjuk, sokszor segítjük egymást, mert végérvényesen egy nagy család részévé váltunk. Aki marad, azzal akár 10-15 évet is együtt töltünk. Érdekes világ.
Ebből az összekovácsolódott "család"-ból azonban azonnal kitűnik, ha valaki egyszer csak másképp viselkedik, ha valaki egyszer csak nem is köszön, vagy mikor ez odáig fajul, hogy már a gyerekek is kikezdik egymást.
A szombati Szupermini edzésen szívem szakadt meg kicsi fiamért, mikor meccs közben egy elkövetett hiba miatt a csapattársai egyből kiközösítették. Marcell az ellenfél kapujába lőtt gólt, amit eleve nagyon a szívére vett és mélységesen szégyellte magát - nála egyébként ez is elég a síráshoz, mert nem tudja elfogadni, ha hibázik -, de ezen felül csapattársai összeesküdtek ellene, hogy ezentúl nem passzolnak neki.
Ordítani tudtam volna a fájdalomtól. Legszívesebben lehoztam volna a jégről, APA oda is sietett hozzá vigasztalni. De mindketten tudtuk, hogy ezt a csatát neki kell megvívni. És sajnos ahogy fejlődik, minél ügyesebb lesz, annál több ilyen konfliktust kell leküzdenie. Mert hiába beszélünk csapatjátékról, sokan úgy gondolják, ez egy egyéni fejlődési lehetőség. Csak azt felejtik el - és itt most nem a 6-7 évesekről beszélek, akik még nem mérik ezt fel kellőképpen, hanem azokról, akik befolyásolni igyekeznek őket -, hogy megfelelő csapat és támogatás nélkül egyik gyerekből sem lesz kiváló hokis.
Ezért is van az, hogy egy csapaton belül mindenki meg fogja találni a helyét, ha nagyon akarja, mert kitartással minden játékos együttesen fog egy kiváló csapatot építeni. Van aki csatárnak, van aki hátvédnek, van aki kapusnak lesz nagyon jó, és olyan is, aki bíróként találja meg a helyét. A jégkorong, mint élménysport egyik "összetevő" nélkül sem működhet. Lehet, hogy az én fiam csatár lesz, de mit sem ér a játéka, ha nincs mögötte hátvéd és kapus.
A szupermini edzőmeccs pikantériája még, hogy pont azok közösítették ki, akiket nemrég ő maga vigasztalt egy hasonlóan nagy hiba miatt.
Milyen érdekes, hogy egy órával később, immáron mini edzésen másokkal összekerülve csodálatos játékot tudtak játszani. Itt már nem fitogtatták, ki a jobb, mert nem ez volt a lényeg. Csak az, hogy nyerjenek. Együtt. És igen, nyerni is tudtak. Marcell sűrű elismeréseket kapott a legalább egy fejjel nagyobb társaitól, és ő is ugyanezt adta vissza.
Boldogan jött le a jégről. Nekem semmi nem fontosabb ennél, mint az, hogy amit csinál, örömmel töltse el. Hibázhat, hisz belefér, de nem mindegy, mit kap ezért cserébe. Vigasztalást vagy kiközösítést.
Kemény lecke ez egy 6,5 éves fiúnak...
Péntek és szombat este is az internetet figyeltük, mert nagy csapatunk mindkét nap idegenbe játszott. Nem kis izgalmat okoztak a fiúk, mikor például Bolzano ellen a vége előtt pár másodperccel lőtték a kiegyenlítő gólt. Végül mindkét csapatot legyőztük, úgyhogy nagy volt az öröm otthon is, és másnap sz öltözőben is, mikor a legnagyobb szurkolók megvitatták az eseményeket. Marcell azt nehezményezte, hogy a bíró hogy jött ahhoz, hogy Kovács Csabát #21 is kiállítsa. Hisz ő nem szokott hibázni :)
A vasárnap sem telt jég nélkül, sőt...
Reggel szintén edzéssel kezdtük a napot, délután pedig végre elcsíptünk a TV-ben egy NHL meccset, amit már annyira vártunk.
A meccsnek azonban vége sem volt még, mikor újra irányba vettük a jégcsarnokot.
Marcell második közönségkorijára készült.
Nem szoktunk erre az eseményre kimenni, mert őszintén megvallva kezd nagyon ciki lenni, hogy mi nem tudunk korcsolyázni.
Sok jégkorongos-palántával ilyenkor az egész család jégre száll, mi pedig ilyenkor is csak a lelátóra szorulunk. APA ugyan kacérkodott a gondolattal, hogy felmerészkedjen, de - szerintem megkönnyebbülésére - nem volt lehetőség korit kölcsönözni.
Természetesen nincs semmi baj azzal, hogy nézhetjük a fiúnkat a jégen, és abban is teljesen biztos vagyok, hogy nem őrizné totyogó szüleit, hanem akkor is menne játszani a többiekkel, de nekünk azért mégiscsak jól esne egy kis kikapcsolódás. Nem beszélve arról, hogy akkor talán nem fáznék ennyire...
Marcell a közel 3 óra alatt mindössze kétszer jött le a jégről azzal a szándékkal, hogy pihenjen. Időtartama azonban egyik esetben sem érte el az 1 percet.
Először minisek vették őt közre és vitték fogócskázni, majd beszállt közéjük Gyúró Dávid is, aki Előkészítős nagyfiú már.
Marcell nagyon boldog volt. Szárnyalt a jégen.
Egyszer csak kiszúrtak a fúk egy szerelmes párt.
Ez mindennél érdekesebbnek bizonyult. Követték őket, sugdolóztak, nevetgéltek és mindeközben számolták, hány csók csattant el. :)
Elég hosszú ideig tudtak észrevétlenek maradni, nyilván a fiatal pár nem a környezetükkel volt elfoglalva. Aztán mikor "lebuktak", már együtt nevettek, együtt koriztak. Nem is csoda ez, hisz a fiú szintén a "nagy család" tagja, U20-as csapat játékosa. A lány viszont nagy örömömre egy ritkán látott barátnőm kicsi lánya volt. (aki időközben szép nagylánnyá nőtt.)
Nagyon örültem a találkozásnak, úgy látszik sűrűn összefutunk még a csarnokba.
Már nem sok idő volt vissza a közönségkori időtartamából, mégis tartogatott meglepetést.
Akár hányszor Előkészítősöket láttunk a pályán, Marcell mindig kereste a nyár elején megismert barátját, a szintén #21-es Virág Kristófot.
Most viszont újra találkoztak, bár nem sok idejük maradt együtt korcsolyázni, de mindkettőjükön látszott a viszontlátás öröme.
Marcell nagyon boldogan jött le a jégről.
Azt hiszem, veszek egy hangosbemondót otthonra, mert hiába könyörögtem, hogy induljunk el haza, csak a hangosbemondó hangjára volt hajlandó lejönni a jégről. Nekem kell egy ilyen!
Gyorsan átöltöztettem, mert csurom víz volt az izzadságtól még a felső réteg ruha is rajta, az autóig azonban már alig tudta kivonszolni magát.
Hazaérve gyorsan megitattam vele egy nagy bögre meleg teát, beraktam a meleg zuhany alá, nehogy véletlenül megfázzon.
Vétek lett volna kihagyni a másnapi iskolát, ahol is Marcellt ismét megérintette a szerelem...
ANYA
