Idézet

"A többi játékos odamegy, ahol a korong van, Én oda megyek, ahol a korong lesz!" (Wayne Gretzky)

2014. február 17., hétfő

Sűrű hétvégi program

Szombati mérleg: 2 óra edzés, 3 óra családi program tele rohangálással, fogócskával, délután 2 óra játék a szomszéd fiúval...

Este:
"- Anya! Annyira elfáradtam! Vegyél fel! Légyszi!
- Kicsim, olyan nagy vagy már, alig bírlak el!
- Naaa, anya, légyszííí! Fáradt a lábam! Vigyél az ágyba!"

Ki tud ennek ellenállni?
Természetesen felveszem :)
(Tudom, kissé gyengének tűnök, de ki tudja meddig engedi, hogy öleljem? - ezért minden percet kihasználok)

Megyünk az ágy felé. Egy hirtelen ötlettől vezérelve kérdezem tőle:
- Mit szólnál, ha most telefonálnának, hogy szabad a jég, mehetnél edzésre?
Szeme felcsillan. Minden fáradság egy pillanat alatt eltűnik arcáról.
- Oké! Mehetünk! - és ugrik ki a kezemből.

Persze tudja, hogy ilyen nincs, így pillanatok alatt elalszik ahogy a feje a párnát éri.
Tényleg hosszú és tartalmas nap volt.

Másnap ismét 2 óra edzés, természetesen teljes erőbedobással:











ANYA

2014. február 13., csütörtök

Edzések sora

Marcell minden egyes alkalommal felfokozott állapotban lép a jégre. Türelmetlenül várja, hogy a Rolba végre elhagyja a pályát és Ő birtokba vehesse.
Már kezdjük megtanulni, hogy ilyenkor jobb, ha nem is szólunk hozzá, mert nem mindig  van tudatában annak, mit és hogyan válaszol. Már dolgozik benne az adrenalin.
Az első percek bemelegítéssel telnek, ami időnként fogócskából, időnként korongvezetésből, időnként páros feladatokból áll. Marcell ezt is teljes erőbedobással végzi.
A soron következő feladatokban napról-napra szemmel látható a fejlődés.
Már nem marad le a "nagyoktól", akik persze mindössze 7-8 évesek. Egy-egy új feladatnál eleinte mindig arra koncentrál, hogy azt hiba nélkül, megfelelően végezze. Soha nem téveszti el például azt, hogy melyik lépésnél melyik kezében kell az ütőt tartani. Ez nagyon jó, mert így nem a hibás mozdulatok rögzülnek, hanem a pontos feladat.

Az elmúlt egy-két hétben ismét összegyűjtöttünk pár emléket, ami természetesen a jéghez kötődik.
Mivel a február eleje időjárás szempontjából igen hidegre sikerült, ezért csoporttársunk, Beni (Tankó Benedek) apukája (Tankó Károly) Móron, az iskola udvarán több napi kemény munka árán ugyan, de készített egy szabadtéri koripályát.
Meghívást kaptunk rá.
Nagyon hangulatos volt, nagyon tetszett. Kár, hogy csak pár napig tartott ki, aztán a felmelegedés hatására olvadásnak indult. De azon az estén Marcell, Beni, és apukája, Karesz egy csöppet sem fáztak :) Élvezték a jégen töltött idő minden percét.

Nagyon úgy néz ki, hogy nekünk is meg kell tanulnunk korcsolyázni, mert mi ketten APÁVAL teljesen átfagytunk a pálya szélén :)
Hazafelé Marcellt nem kellett altatni, Alig kiértünk Mórról, elaludt.



Következő héten összesen 5 edzésünk volt.
Zsuzsa néni, Marcell óvónénije már előző héten jelezte, hogy nagyon szeretne megnézni egy edzést. Megbeszéltük, hogy a keddi edzés alkalmas lesz rá.
Marcell már előző nap annyira készült, hogy azon izgultam, nehogy Zsuzsa néninek valami közbe jöjjön. De nem jött közbe semmi, úgyhogy együtt mentek edzésre.
Zsuzsa néni tisztában volt vele, hogy Marcell nagyon ügyes, látott már videót is róla, mégis azt mondta, hogy élőben látni teljesen más élmény. Nagyon tetszett neki!
Ezen a napon az egész edzés alatt meccset játszottak, így Marcell minden erőbedobással dolgozott. Neki még az jelenti a sikert, mikor gólt lő, ezért ez egy nagyon sikeres bemutatkozás volt :)
Zsuzsa néni nagyon büszke volt! És természetesen mi is!!!

A hétvégi edzések már nem sikerültek ilyen jól, bár lehet, hogy ez csak kívülről tűnt így.
A lelátóról csak azt láttuk, hogy a fehér jég miden talpalattnyi részén gyerek van. Legalább 70-en. Mint a hangyák.
Fent volt fél pályán az egész szupermini korosztály, a másik oldalon pedig újra Hokisuli indult.
A 4 edző gyakorlatilag 5 részre osztotta a pályát.
Kintről nézve nagy káosz volt, bár szervezett káosz.
Alapjában véve nagyon ügyesen megoldották, de biztos vagyok benne, hogy ezen hamarosan változtatni fognak, mert hosszú távon nem szerencsés.
Marcell is nagyon ügyesen dolgozott. Még gólt is lőtt! Olyan aranyos, mikor örül!

ANYA

2014. február 2., vasárnap

2014.01.30. Akadémia edzés

Kilépek a gyárból.
Fél kettő.
Marcell már a jégen.
Ma egy éve, hogy a Hokisuli keretén belül először jégre lépett.

Végre hétköznap is látom edzés közben, még ha csak pár percet is. DE JÓ!
Nem tudja, hogy megyek...
Vajon észre vesz-e?


Szinte futva megyek be a csarnokba. Nagyon várom, hogy lássam. Nem tudom megfogalmazni, milyen rossz érzés, mikor hétköznapokon nem láthatom a munkám végett. Hétvégéről hétvégére pedig mindig csak a változással, a fejlődéssel találkozom. Olyan jó lenne, ha élete ezen részét is lépésről-lépésre követhetném...
Bár tudom, hogy ez csak engem visel meg ennyire, Ő ezt szokta meg. Tudom, hogy szeretné hogy ott legyek, de elfogadja a helyzetet. De én nem!
Olyankor benn ülök az irodába és figyelem az órát.
Most lép a jégre...
Most vajon mit csinálhatnak... Próbálom elképzelni.
Most jön le a jégről...
Hát, ilyeneken gondolkodom.

De ma nem! Ma végre láthatom! Nagyon boldog vagyok!
Hátha még észre is vesz...!
Szóval futok a lelátóra, a megszokott helyünkre.
Egy kapura játszanak három a kettő ellen.
Marcell és Marci (Szautner Márton), a két pici egy csapatban. :) Kaptak maguk mellé még egy nagyobb fiút.
Így játszottak a kb. 8 éves Jilling ikrek ellen.
Marcell nagyon küzd. (Nyilván a többiek is, de őket nem látom :) Na jó, talán elfogult vagyok kissé.)
Cselez, passzol, ha kell, akkor véd, "megy mint a golyó"...
Imádom nézni!

Góóól!
Ettől boldogok nagyon!
Felnézett! Istenem, felnézett! Integet! De jó!
Boldog vagyok!

ANYA

2014. február 1., szombat

Edzés reggel 6-kor

Sokkolt a hír.
Edzés reggel 6-kor.
Na neee! Ezt már nem! 5 éves gyereket reggel 6-ra edzésre vinni? Ráadásul hétköznap!
Nem... Itt az idő, hogy kihagyjuk az edzést!
...
NEM! Arról viszont szó sem lehet. Hisz mi nem hagyunk ki edzést.


Emlékszem, általános iskolában volt egy osztálytársam, aki edzésről jött iskolába, onnan pedig vissza. Hát szó, mi szó, nem irigyeltük.

Eljött a nap. Előző este próbáltam időben lefektetni, elaltatni Marcellt, hogy hajnali 5-kor ne legyen olyan megterhelő felébrednie.
Nem sikerült.
Tudta Ő, hogy fel kell kelni, tudta, hogy edzésre megyünk, de kis szeme mégsem akart kinyílni.
Nem volt más választásom, fekve öltöztettem fel a még félig alvó gyereket. Annyira sajnáltam!
Nagy nehezen túljutottunk a reggeli készülődésen, és közben megbeszéltük, hogy az autóba a jégcsarnokig még aludhat egyet.
"- Anya! De ugye felkeltesz!
- Persze kicsim, csak aludj nyugodtan."
De nem aludt el. Mire a jégcsarnokhoz értünk, teljesen felélénkült.
Szinte üres volt a csarnok. A jégen senki nem volt. Gyorsan átöltöztünk a többi álmos kishokissal együtt.
Áhítozva álltak a palánkon lógva és nézték az üres jeget. Akkora öröm volt pici arcukon, mikor az edző idő előtt felengedte őket a jégre játszani. Ez csak ilyenkor fordulhat elő, hisz napközben minden perce foglalt a jégnek.
Rég elfelejtették már, hogy kint még csak most virrad!



Edzés után az öltözőben Marcell egyszer csak sírva fakadt.
Többi szülő kérdezte is: Nagyon fáradt talán?
Nem. Dehogy volt Ő fáradt!
Egyszerűen csak maradni akart... Nem akart oviba menni...

ANYA