Utolsó 10 perc...

- Anya! Martin beszélni akar veled! - mondja Marcell izgatottan a szombati edzés után edzőjére mutatva.
- Jó-jó, kicsim. Öltözzünk át gyorsan, mert sietünk szüretelni, közben Martin is ideér. - válaszoltam.
Marcell azonban nem állt meg. Teljes felszerelésben rohant vissza, látszott, hogy teljesen fel van pörögve. Nem is sejtettem, miért. Azon járt az eszem, hogy még a vasárnapi torna előtt koriját is megéleztessem, de le sem tudtam venni a lábáról, mert meg sem állt egy pillanatra sem.
Hamar kiderült, mi a lelkesedés oka. Martin azt kérdezte, engedem-e, hogy Marcell a másnapi tornán a Szupermini "C" csapatában kapus legyen.
Lefagytam.
Közben láttam a fiam határtalan vágyakozását...
... és pont most nincs APA velünk.
Hogy döntsek ilyen fontos kérdésben egyedül?
Akárhogy is gondolkodtam, nem volt más lehetőségem, minthogy igent mondjak, és tisztán láttam, hogy egy döntő pillanathoz értünk.
Átrágtam gyorsan minden lehetőséget. Ha nemet mondok, akkor továbbra is táplálom a vágyát a kapusság iránt, ha viszont igent mondok, akkor az magában hordozza a veszélyt, hogy végleg beleszeret.
Ha pontot akarok végre tenni a kapus-vágy végére, akkor engednem kell, mert itt még mindig van egy esélyem, hogy nem fog tetszeni neki.
Végül beleegyeztem, így Marcell a vasárnapi tornán a Szupermini "B" csapatában 4 meccsen játszik, a "C" csapatban pedig 4 meccset véd.
Meglátjuk...


2014.09.28. Vasárnap
Végre elérkezett a szezon első Szupermini tornája.
Napok óta nagyon várta, nagyon készült. Minden délután - akár volt aznap edzése, akár nem -, APÁval kint hokiztak az utcán görkorcsolyával és utcai koronggal felszerelkezve.
Hozzáteszem, APÁnak kék-zöld lett a sípcsontja, de hősiesen állta a lövéseket.

7:45-kor indult a busz a jégcsarnok elől Budapestre, a Jégpalotába.

Úton a jégcsarnok felé

Megérkezés után gyors átöltözés következett, majd hamarosan kezdődött is a "B" torna.

A 4 meccsen Marcell 2 gólt szerzett, és gyönyörű megmozdulásai, önálló megoldásai voltak több kapura lövéssel is.

De a többi csapattárs sem szégyenkezhetett, nagyon szép meccseket játszottak. Korpa Andris például teljesen kivirult a jégen, és villámgyors korcsolyázással rendszerint élre tört és gyorsan felismerve a helyzetet többször is a kapus fölé emelt koronggal talált a hálóba. Skultéti-Lampert Iván is gyönyörű gólt lőtt egy önálló akciója során, és sorolhatnám tovább ezeket az érdemeket.

A díjkiosztóra már nem értünk oda, mert a meccsek végeztével rohantunk átöltözni a "C" tornához kapus felszerelésbe. Az éremért, és az oklevélért ezért APA ment Marcell helyett.

Én ezalatt siettem a lelátóra, hogy lássam Marcellt védés közben.

Szó, mi szó, nagyon ügyes volt.

Izgultam nagyon, de magamban abban reménykedtem, hogy sok gólt fog kapni, és ettől el is megy a kedve az egésztől. Ezért lelkiismeret-furdalással tűzdelt örömöm sajgó szívemmel párosulva majd megszakadt, mikor Marcell a harmadik kapott gól után már mérgében a jeget ütötte, a negyedik után pedig éreztem, hogy már keservesen sír bánatában. A 18 perc és 9 kapott gól után azonban továbbra is lelkesen jött le a jégről. A rövid szünetben az elkövetett hibáit próbálta kijavítani és így a második meccsen már tényleg nagyon ügyesen védett.

Ha itt lett volna vége a tornának, akkor az mindent megváltoztatott volna, de még hátra volt két meccs.

A harmadik mérkőzésen Marcell szinte végig unatkozott, mert kis csapata támadásainak következtében a játék többnyire az ellenfél kapuja előtt zajlott. Letérdelt, a kapura támaszkodott, ki-kinézett edzőire, nem találta a helyét.

A negyedik meccsen sem történt változás, de itt már többször láttam, hogy ösztönből indult volna a korong után. Csapattársai 1 percenként dudaszóra váltották egymást, ő meg ott állt a kapuban, és folyton a hátralévő időt leste a kivetítőn.

Itt már nem unatkozott, itt már szabályosan szenvedett.

Az utolsó meccs utolsó 10 perce végtelennek tűnt a számára. 

Tévedtem. Nem a sok kapott gól volt a legrosszabb, ami történhetett vele, hanem az unalommal töltött idő, a kényszerpihenő.

-Anya, köszönöm, hogy megengedted, és megígérem, hogy 3 karácsonyig (!) nem beszélek a kapusságról. - mondta vegyes érzelmekkel.

- Rendben, fiam! - válaszoltam, és reménykedem hogy ezúttal így is lesz.

ANYA

Mai tanulság

A mai szupermini, majd mini edzés után maradtunk még kicsit a jégcsarnokba, mert az Előkészítősök meccset játszottak Újpest csapatával.
Valahogy olyan szerencsétlenül helyezkedtünk, hogy a két szurkolótábor közé ültünk le. Ebben a korosztályban még a szurkolói gárda természetesen a szülőkből áll.
Nem sokkal a mérkőzés kezdete után, mikor már a mieink 2:0-ra vezettek, egyik Volános gyerek egy újpesti fejére ütött. (sisak!) A bíró természetesen megintette a játékost, hisz ilyet azért nem teszünk, de tudjuk pontosan, milyenek a felfokozott játék hevében a gyerekek (sőt a felnőttek is).
Mellettem egy újpesti apuka teljes hangerővel elkezdte "anyázni" a gyereket.
- Anyád erre tanított? - ordította
A fehérvári szurkolói táborból egy női hang megszólal válaszként:
- Itt vagyok!

Na APÁnak több se kellett.
Nem állítom, hogy szépen szólt, de mindenesetre igazat:
- Hagyjuk már játszani azokat a gyerekeket!
További szócsatát nem részletezem, nem volt jó hallgatni.
A jelenet azonban elgondolkodtatott. Mit tennék, ha a fiammal történne ugyanez? Vajon hogyan reagálnék rá?

Mai edzésen is, mint már egyébként oly sokszor egy nálánál két fejjel nagyobb gyerek teljes erejéből fellökte Marcellt.A kapuban landolt, és - nekem legalábbis hosszúnak tűnő másodpercekig- meg sem mozdult. Összeszorult a szíven, ezt tisztán éreztem, talán még el is szidtam a gyereket, de csak magam elé és akkor sem az anyukáját.

Marcell ezt a sportot választotta, nekem pedig el kell fogadnom, hogy nem ez a legveszélytelenebb sportág. Nem tehetek mást. Mert ha kimutatom neki az aggodalmamat, akkor az biztos, hogy visszájára üt. Vagy kihasználja, és mint oly sok 6 éves, azonnal tudja, hogy egy gyenge pontomat találja el ezzel, és így könnyen befolyásolható leszek számára, vagy pedig őbenne is elültetem a félelmet, még ha tudat alatt is. Mindegyik rossz, de az utóbbi jobban kihat a pályafutására, és talán az egész életére.
Mert tekintsünk el egy kicsit a hokitól.
Az élet minden pillanatában ott tudunk lenni mellette, hogy megvédjük? Vagy célszerűbb megtanítani arra, hogy álljon ki magáért?
Igen, befolyásolhattuk volna Marcellt, és választhattunk volna neki kevésbé veszélyes sportágat, - mert engem személy szerint igen megviselt például a nagy csapat tegnapi mérkőzésén Szirányi Bence komoly sérülése, mert rögtön átfutott az agyamon, hogy ez az én fiammal is megtörténhet, ha nem most, akkor később - de nem tettük.

De akár eltekinthetünk ezúttal a sporttól is.
Érheti atrocitás az utcán, a buszon, az iskolában...?

Nem zárhatjuk el a gyerekeket a közösségtől csak azért, hogy ne legyen konfliktusa. De megtaníthatjuk, hogyan kezelje, hogyan álljon ki saját magáért, vagy akár a társaiért is.
Erre a jó módszer nem ismert, egyén és helyzetfüggő, de az biztos, hogy a megoldás nem az "anyázás".


Egy ANYA

Mindig jégkorong...

APA dolgozik. Anya dolgozik. Marcell pedig egy héten minimum 10 órát jégen tölt, ahova természetesen legalább egyikőnknek el kell kísérnie, hisz olyan pici még.

Ahhoz tényleg pici, hogy egyedül közlekedjen, de emellett nagyfiú már, hiszen iskolás lett!

Nagyon büszke. Nagyon boldog. Tele van várakozással, tanulási vággyal.

Ovis barátjával (Farkas Arnival) újra találkozva már a tanévnyitón be nem állt a szájuk. Annyi megbeszélnivalójuk volt, hogy egyszerre mondták... és csak mondták.

És még másnap is folytatták.

Marcellt már a beiratkozásnál megelőzte a híre. A nyár elejei szülői értekezleten osztályfőnöke Hári Nikoletta úgy fogadott minket:

- Ti vagytok a Büki Marcell szülei?

Nem hiszek a véletlenekben, de mégis mindig rácsodálkozom, mikor egy váratlan és pozitív dolog történik velünk. Egyértelműen ide sorolom azt is, hogy tanító nénink tapasztalt hokis szülő. Talán ezért is jegyezte meg Marcellt azonnal.

Ez hatalmas könnyebbség!

Nem kell elmagyarázni, hogy márpedig nekünk milyen fontos az edzés akkor is, ha a gyereknek még a napköziben lenne a helye, nem kell meggyőznünk, hogy az iskola előtti, reggel 6 órakor kezdődő edzés nem fog meglátszani Marcell teljesítményén...

... nem kell magyarázkodnunk, hisz Niki néni mindezzel teljesen tisztában van.

Igaz, még pár nap telt csak el az iskolakezdéstől, de nincs olyan nap, hogy Marcell ne venné kezébe, ne szorongatná a tanévkezdés első napján Niki néni fiától kapott hokis figurát. Látszik kis arcán, milyen boldogsággal tölti el.

Közben kiderült, hogy Marcell két nevelője, Niki néni, mint tanító néni, és Gyula bácsi, mint edző ismerik egymást, sőt "ki is beszélték" már közös tanítványukat. :)

Minderre már csak hab a tortán, hogy Niki néni még azt is felajánlotta, ha úgy alakul és mi nem tudjuk megoldani, szívesen elviszi Marcellt edzésre is...

Csak velünk történik ilyen? Vagy mással is?

Minden annyira tökéletesen összevág, akaratlanul is minden a jégkorong körül forog!

Közben Gyulával bármikor beszélünk, egyértelműen kivenni szavaiból, hogy Marcell minden megmozdulását figyelemmel kíséri.

Ó, és ha még mindig nem elég az örömből, akkor Marcell szezon végi kérdésére, hogy "Anya, ma lesz Gyula bácsi?" végre válaszolhatom, hogy IGEN! Mert Mini edzésen Gyula újra szárnyai alá veheti őt!

ANYA