OneHockey Tournament Troy MI II. rész

2016.06.25-26

A csarnok rendkívül kellemes és gyerekbarát. 

A nagy váróterembe sok-sok asztal székekkel a beszélgetéshez, nagy, kényelmes, süppedős fotelek a pihenéshez (miközben az ember várja a gyerek edzésének végét), büfé, konditerem az emeleten, korikölcsönző, ATM, rengeteg, de tényleg rengeteg cukor-, rágó-, chips-, és játékautomata, egy külön helyiségben játékgépek, hokis felszerelések boltja, és persze 4 jégpálya.

A csarnok közvetlen közelében szurkolói bolt, ahol többek között Detroit Red Wings csapatának ereklyéi találhatóak és sok-sok étterem, ahol a hokisok külön kedvezményeket kaphatnak. 

Minden a pénzről szól, csak másképp csomagolva. Itt a legfontosabb, hogy a gyerek is, és a szülő is jól érezze magát. És ha jól érzi magát, máskor is szívesen visszajön. És ha visszajár, akkor sokkal többet költ, mint egyszeri alkalommal. Ezért az árak sincsenek elszállva, és megéri sok kedvezményt adni. Egyszerű, mint a pofon. Hosszútávon gondolkodnak.

Marcell hamar felszabadult. Barátokat talált, akik nagyon kedvesek voltak vele. Vagy mert pici, vagy mert külföldi, vagy mert jól játszik, de lehet, hogy csak úgy, minden indok nélkül fogadták be. 

Mikor meccs után beléptünk az étterembe, a többiek már ott ültek az asztalnál. Ahogy megláttak minket, Marcellt azonnal maguk közé hívták. Igazán megható volt.

A tornát a 3. helyen zártuk. Érmet ugyan nem kaptunk, mert itt csak az első helyezett csapatnak jár ünneplés (annak azonban rendesen megadják a módját), de így is sok-sok értékes ajándékot kaptunk. Baseball sapkát, rövidnadrágot, pulcsit, frizbit, hátizsákot, mind-mind OneHockey felirattal. 

Hisz Marcell mostantól visszavonhatatlanul a OneHockey Elite Team tagja. 

Büszke rá, és természetesen mi is azok vagyunk!

Hazautazás előtt még egy csodás napot tölthettünk a Banham családdal. 

Délelőtt golfautóval bejártuk a környéket ámulatba ejtő házak között, majd Cincinnati-be egy strandolás  a város felett, és belvárosi séta következett. Szívtuk magunk az élményt, hogy sokáig emlékezhessünk rá.

Már értem azt a sok amerika-rajongót!

Másnap fájó szívvel ugyan, de élményekkel telve búcsút vettünk. 

Még  el sem hagytuk Amerikát, Washingtonba vártuk a csatlakozást , mikor e-mail érkezett Franky-től. Megírta, hogy a OneHockey-nál mindenki a fiúnkról beszél, és cikket szeretnének róla írni…

Alig hazaártünk, a következő levél már Sebastian Fortier-től, a OneHockey tulajdonosától és vezetőjétől jött, miszerint Marcell a hétvégi teljesítése alapján végérvényesen bekerült a OneHockey Orange Team csapatába immár a saját korosztályába, és szeretettel várják a következő tornára Pennsylvania-ba…

Nekünk pedig ez a következő kihívás. De tudjuk, meg kell oldanunk bármi történjék is. Hisz Marcellnak ott a helye...

ANYA

OneHockey Tournament Troy MI I. rész

2016.06.23-24.

Egy hosszú, közel 5 órás autóút után megérkeztünk végre a torna helyszínére.
Troy Detroit-tól 37 km-re lévő nagyon kedves amerikai kisváros megszámlálhatatlan amerikai zászlóval.
Hiába volt hosszú az út, cseppet sem unatkoztunk. Szinte végig láttunk házakat. Hol hatalmas felhőkarcolók, hol 1-2 házból álló farmok, és sok gyár látványa tárult elénk.
Pár mérföldenként lehetett kihajtani az autópályáról, ott pedig a nagyáruháztól kezdve a rengeteg étkezdéig minden egy helyen.
A pálya mellett nagyon kellemes pihenő nagy (lenyírt fűvű) parkkal, padokkal, máshol játszótérrel, kutyafuttatóval. (kihelyetett zacskóadagolóval).
Itt két kisebb épület. Az egyik különböző automatákkal, a másik nagyon tiszta mosdóval. Mindkét helyen, ahol megálltunk 1 fős személyzetet láttunk, aki folyamatosan járta a két helyiséget, és megállás nélkül takarított.

Hatalmas autó volt alattunk, ami hihetetlen módon gyorsult, APA sokszor alig tudta megállni, hogy ne nyomja neki. De csak az előzésekkor próbálkozott, mert a 70 mérföldes sebességhatárt nemigen mertük átlépni. Hatalmas élmény egy ilyen autó. 

Marcell jól viselte az út nagy részét, szerencsére aludt is egy keveset.

Még a szállodába érve is felszabadult volt, vidáman búvárkodott a fürdőkádban.

Azonban amint közeledett az első edzés időpontja, úgy tört rá az idegesség. Leginkább attól kezdett félni, hogy mennyivel lesznek nagyobbak nála a többiek, és persze attól, hogy hogyan fogja őket megérteni. Nem tudtam megnyugtatni. Egyetlen bíztatás, ami eszembe jutott, hogy az izgulás teljesen természetes dolog, az lenne baj, ha mindezt nem érezné. De tudom, ez csak közhely. De mit is mondhatnék ekkora változások közepette? Nagyobbak, idegen nyelven beszélnek… mi kell még? 

Mondanom se kell, az izgalom rám is rámragadt. 

Csak sodródtunk az árral bízva abban, hogy megnyugszik, mihelyt jégre lép.

APA folyamatosan a segítségére volt. Nagyon kedvesen fogadtak bennünket, ennek köszönhetően kezdett megnyugodni. 

A jégen tolmács nélkül maradt ugyan, de elmutogatták neki a gyakorlatokat, így könnyen megértette.

Még feszülten ugyan, de már sokkal nyugodtabban jött le a jégről.

Többen megkérdezték, hogy Marcell mikor született, és meglepődtek, hogy 2008-asként a 2005-ösök között mennyire megállja a helyét.

Az első meccs délelőttjén bementünk Detroit-ba pár fénykép kedvéért, hisz ha már itt vagyunk, nem hagyhatjuk ki a Detroit Red Whings stadionja előtti Fehérvár AV19-es fotót sem.

A város gyönyörű! Legalábbis a belváros a hatalmas irodaépületekkel, a fejünk felett közlekedő villamossal, a Detroit folyóval, melynek túlpartjára majdnem sikerült egy téves kanyarnak köszönhetően átjutni. De nem kockáztattuk meg az átkelést, nem biztos, hogy Kanada ilyen könnyen fogadott volna minket. :)
Hisz a Detroit folyó túlpartja már Kanada.

Detroit:

Majd siettünk vissza Troy-ba, nehogy egy óriási dugó megakadályozza a tornán való részvételt.
Nem kockáztattunk.
Délután elérkezett az első meccs.
Marcell ismét nagyon izgult. Az első harmadot még ez az érzés uralta, aztán sikerült elengednie magát.
A második harmadtól már bejátszotta az egész pályát. Ha kellett, hátul maradt, ha kellett, akkor szerelt, de a korongszerzés, a támadás sem maradhatott el. Felszabadultan játszott, nyilván annak köszönhetően, hogy folyamatos dícséreteket, megerősítéseket kapott.
APA az edző kérésére ott maradt a kispadon tolmácsolni, így Marcell könnyebben megérthette az instrukciókat.
Rövid időn belül már center poszton játszhatott, ami azt is jelentette, hogy ő állt oda a bulikhoz, amik nagy részén el is hozta a korongot.

A meccsek kicsit másak, mint az eddig megszokottak. Itt már egész pályán játszanak, tilos felszabadítással, 5:5 felállással, bulikkal éss kiállításokkal. Mint a nagy csapatoknál. Ugyanúgy cserélnek is, talán ezt volt a legnehezebb Marcellnak megérteni. A buliknál is ugyanúgy zene szól.
A gyerekek figyelnek egymásra, nem durvák. Meccs végén még a másik csapatból is megveregették páran a sisakját, annyira tetszett nekik, hogy milyen ügyes ilyen pici létére.
A végére teljesen felszabadult. Vidáman jött le a jégről annak ellenére, hogy 10:2-re kikaptak. De hozzátartozik, hogy egy 13-14 évesekből álló összeszokott csapattal játszottak.

Mentünk is vissza a szállodába, mert másnap 2 meccs is vár ránk.


ANYA