Szezonzáró 2017

2017.07.24

- Anya! Már nagyon hiányzik a jég! - súgta fülembe Marcell egyik éjjel, mikor is a nagy melegben nem tudott elaludni.

- Tudom kicsim, de kibírod! Talán jövő héten már lesz jég. - biztatom, közben pedig pontosan tudom, mennyire nem találja fel magát. Már az izmait is kezdi egy kis zsírréteg takarni a sok és rendszertelen... számítógépezéstől. Ebben a nagy melegben az egyetlen vigasza, ha vízközelben lehet. Úszni ugyan nem tud (mert magának sem meri bevallani, hogy fél a víztől!!), de legalább felfrissülhet ebben a hőségben.

Bezzeg a jégcsarnok: ott olyan hűs a levegő, olyan tiszta és megnyugtató. Sokszor ott is folyik róla a víz, de csak a sok és kemény munka után, ami mindig elégedettséggel tölti el. De fázni soha nem fázik. Hiába, ez az ő természetes közege. És most mennyire hiányzik!

Az elmúlt szezon már sorrendben a negyedik évünk volt, de ezidáig minden szempontból a legkeményebb. De mivel a rosszra nem emlékezünk, csak megveregetjük egymás vállát, hogy ezt is megoldottuk, így végül is elégedetten zárhatjuk ezt az időszakot is.

De nézzük sorba:

Tavaly ilyenkor már sikeresen térhettünk haza első, bemutatkozó amerikai utunkról, és tervezgettük a következőt is, amely hasonlóképpen rengeteg élményt hozott magával újabb adag inspirációval és motivációval fűszerezve.

Szezonkezdékor Marcell (ismét) mini korcsoportos lett, és ez így is maradt a szezon második feléig, mikor is becsatlakozhatott az U12 korosztályhoz is.

Az elmúlt évekhez képest továbbra is hasonló volt a forgatókönyv: Szezonnyitó torna, Mikulás kupa, Winter Classic, MAC torna, Steel Bull Cup, U10 Világbajnokság és mindehhez jött pár meccs erejéig az U12 bajnokság. Emellett pedig felkérték a csehországi Telc városában tartott tornán való részvételre, ahol az U9 korosztályos Hungary Talent csapat egyik kiválósága lehetett. 

Kérdésemre, hogy melyik torna tetszett neki a legjobban, a maga természetességével és szerénységével csak annyit válaszolt, hogy mindegyik, mert jégen lehetett. De ha mélyebbre ások, kiderül, hogy azokat élvezte a legjobban, ahol új barátságokat köthetett. 

A dunaújvárosi kapussal, Halász Márkkal már az U10 Világbajnokságon is egy csapatba sorsolták őket, a telci torna alkalmával meg már egy szobába kérték magukat. Ugyanis nagy örömükre még a szállodájukba sem volt szülő, nemhogy a szobájukba. Ennél pedig nincs semminek nagyobb csapatépítő szerepe akkor sem, ha egymás számára idegen gyerekeket zárnak három napra össze. A közös programok, a közös cél hamar összekovácsolta őket, és az utolsó meccseken már igazi csapatként tudtak együtt küzdeni. Külső szemlélőként fantasztikus volt látni, hogyan válik napról - napra, meccsről - meccsre egy csapattá 14 gyerek. 

Az élet számtalan akadálya ellenére továbbra is azt tervezzük, hogy Marcell a tengerentúlon folytathassa tanulmányait. Félreértés ne essék, nem azért, mert itthon nem kaphatja meg a korának megfelelő, színvonalas képzést - hisz nagyon jó helyen és kezekben van Magyarországon is az Ifj. Ocskay Gábor Akadémián -, hanem azért, hogy felnőtt játékosként minél kevésbé kelljen az "idegenlégiós" szerepével találkoznia abban az esetben, ha álma valóra válhat és tényleg NHL játékos lesz. Tudom, tudom! Hatalmas célok! De én hiszek abban, hogy az lesz tényleg hatalmas, akinek az álmai is legalább ekkorák.

És Marcellnál ebből nincs hiány.

Továbbá azt gondolom, hogy ha már most, 9 évesen pontos tervei és céljai vannak - amit nem én, vagy APA épített fel benne, hanem ő maga -, akkor megtanul tervezni és terveit valóra váltani, ami a jégkorongtól függetlenül az élet minden területén csak hasznára válhat. 

És egyébként is miért törvényszerű, hogy az ember egy adott helyen élje le az életét? 

Amint a lehetőségek is mellénk állnak, útra kelünk...

Anya